Újra indul a vadászházba belebukott polgármester az időközi választáson

HírKlikk 2020. szeptember 1. 12:25 2020. szept. 1. 12:25

Újra indul Izsák polgármesteri tisztségéért Mondok József, miközben kedden is tárgyalja a Kecskeméti Járásbíróság az ügyét – írja a hvg.hu.

A volt izsáki polgármester és két társa ellen emeltek vádat költségvetési csalás és más cselekmények miatt. A vád szerint, Mondok József egy turisztikai célra kiírt pályázatot nyert a vállalkozásával, majd később ő maga és családja költözött a 35 millió forintból felépített házba. A per tárgya az is, hogy a „vadászház” körül végzett valójában munkát az a közmunkás, aki hivatalosan más, önkormányzati munkára volt bejelentve.

Az ex-polgármester Facebook-oldalán annyit már korábban közölt, reméli, hogy az ügyben indult közigazgatási eljáráshoz hasonlóan, a büntetőügyben is bebizonyosodik, hogy ártatlanul vádolták meg. Mondok Józsefet ősszel leváltotta Izsákon az ellenzék, de az új polgármester, Kutas Tibor, júniusban lemondott, ezért szeptember 20-án időközi választást tartanak a kisvárosban.

A hvg.hu emlékeztetett arra, hogy tavaly csak 39 szavazaton múlott Mondok újraválasztása, ami mintha azt mutatná, hogy a helyieket különösebben nem rázta meg a vadászházas botrány. Azt a 444 derítette ki 2017-ben, hogy az akkori polgármester vadászati cége, a Mondok Kft. egy vadászház építésére pályázott és nyert 35 millió forintot. Ám nem vendégek fogadására használta ezt a polgármester családja, hanem egészen egyszerűen beköltöztek a „kúriába”. Időközben Mondok visszafizette a pénzt.

Az eljárás bíróság előtt folyik, még első fokon. A Kecskeméti Járásbíróságon nem csak Mondok Józsefnek, hanem legkisebb fiának is vallomást kellett tennie, mivel a cég ügyvezetésével őt bízta meg az egykori városvezető. Az uniós pénzre még 2014-ben pályázott a polgármester cége, ekkor pedig még annak a leader csoportnak is a tagja volt Mondok, amelyben ezeket a pályázatokat elbírálták. Az újabb uniós ciklusban a csoportot átszervezték, most Kolon Menti Leader Egyesület a neve. A bírósági bejegyzések szerint, Mondok József az elnöke a szervezetnek, és az egyesület beszámolója alapján, ebben a ciklusban 330 millió forint „elosztásáról” döntöttek.

Mondok József három fia közül a legkisebb most vele együtt a bíróságra jár, a középsőről tavaly a sajtó azt írta, hogy garázdaság miatt körözik. A legnagyobb fiút Karádon választották ősszel képviselőnek. Pedig ott is kiderült, hogy Mondokék egy másik cégen keresztül, szintén egy „leaderes pályázaton nyert pénzből szintén vadászházat húztak fel, amelyben a helyiek tapasztalata szerint, túl sok vendég nem fordulhatott meg.

Forrás: hvg.hu