Újra kellene írni a bevetés szabályait
„Bárki is uralja majd a mesterséges intelligenciákat, a világot fogja uralni velük.” E szavakkal bíztatta saját mérnökeit és tudósait az orosz elnök még 2017-ben. Bármenyire is előrelátó volt azonban Vlagyimir Putyin, mégsem Oroszország, hanem Kína és az Egyesült Államok vált a mesterséges intelligenciák legfőbb hadiipari fejlesztőjévé és katonai használójává. Ami tegnap még csak a képzelet világa volt, az mára kőkemény valósággá vált.
Líbiában, Szíriában, vagy az örmény-azeri konfliktusban, több alkalommal pusztítottak a távolról irányított robotok. Alig egy hónapja pedig az ukrán hadsereg lőtte ki a lázadók egyik tüzérségi állását egy harci drónnal. Egyes szakértők azt mondják, az atomfegyver kifejlesztése óta nem lépett ekkorát előre a haditechnika. És – tegyük hozzá – nem lett ennyire életveszélyes sem. Míg a nukleáris fegyverek gyártása, tárolása és esetleges felhasználása rendkívül drága, addig a gyilkoló drónok filléres eszközöknek számítanak. Egy jókora csapat drón, kisméretű robbanószerkezetekkel és arcfelismerő programmal, képes embertömegek elpusztítására. Olcsó, egyszerű és borzalmasan hatékony. Jóformán bármelyik ország vagy szélsőséges szervezet megengedheti magának. Pont ez a legnagyobb gond a mesterséges intelligenciával. Ezek a hivatalosan „halálos autonóm fegyverrendszerek” (Laws), vagy más néven gyilkos robotok, fillérekbe kerülnek, használatuk pedig nem igényel különösebb előképzést.
Ugyanakkor – egyelőre legalábbis – még nagyon nehéz ellenük védekezni. Furcsa, de a legfejlettebb haditechnikával rendelkező országok is tehetetlenek lennének egy tömeges harci dróntámadással szemben. Az csak egy dolog, hogy a pár száz dolláros szerkezetekre nehéz szívvel pazarolnának el több milliós rakétákat, de a tömegével érkező, önállóan manőverező rajok képesek bármilyen védelmi rendszert túlterhelni és így áthatolni rajta. Már az észlelésük sem egyszerű, mivel többnyire műanyag alkatrészekből állnak, amiket a hagyományos radarok nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem képesek érzékelni. Ugyanakkor lassan, alacsonyan, és halkan közelítik meg a céljukat, ami tovább nehezíti, hogy időben észrevegyék őket. A most hadrendben lévő drónok még igazából csak távirányítású fegyverek. Az igazi veszélyt a robotok legújabb generációja jelenti. Ezek már képesek mindenféle emberi irányítás nélkül is harcolni. Saját maguktól jutnak a cél közelébe, azonosítják azt, majd meg is semmisítik. Mindezt a mesterséges intelligenciák rohamos fejlődése teszi lehetővé. Az autonóm robotharcosoknak nincsenek érzelmeik, erkölcsi megfontolásaik. Ha egyszer beléjük programozták, hogy mit kell megsemmisíteniük, a feladatot mindenképpen végrehajtják. Nem csoda, hogy az informatikával foglalkozó brit tudós, Stuart Russel egyenesen az emberiség kipusztítását jósolja.
Valamit tehát tenni kell a gyilkos robotok ellen, és nem feltétlenül technikai, vagy hadászati értelemben.
Az első atomtámadások után jó húsz évvel, szigorú nemzetközi egyezményekkel próbálták útját állni a nukleáris fegyverek elterjedésének. Ez többé-kevésbé sikerült is, hiszen az úgynevezett „atom-klub” meglehetősen szűk körű maradt. Valami ehhez hasonló nemzetközi szabályozásra lenne szükség a gyilkos robotok féken tartásához is. Illetve legalább arra, hogy a teljesen önállóan működő robotok fejlesztését szigorítsák, vagy tiltsák meg. Az ember mindenképpen maradjon a döntéshozatali lánc része.
Beláthatatlan következményei lennének annak, ha tömegével jelennének meg olyan harci gépek, amelyek emberi akarat, vagy irányítás nélkül, teljesen önállóan tudnak háborúzni. Az ENSZ máris dolgozik egy nemzetközi szerződés tervezetén, amely jelentősen korlátozná a harci robotok fejlesztését, alkalmazását. Sok ország azonban vonakodik csatlakozni ehhez, mert attól tart, hogy az egyezményt szinte lehetetlen lesz betartatni.
A nukleáris fegyverekkel ellentétben, a gyilkos robotokat könnyű elrejteni, gyártásukat valamilyen polgári tevékenységgel álcázni. Márpedig ha nem lehet ellenőrizni a megállapodás betartását, akkor azok az államok kerülhetnek előnybe, amelyek nem csatlakoznak az ENSZ kezdeményezéséhez. Ezért szinte valamennyi komoly katonai hatalom nagyon óvatosan közelít a kérdéshez, és gyanakodva figyeli lehetséges ellenfeleit. A dróntechnológiában élen járó Kína például az atomfegyverek korlátozásában sem hajlandó együttműködni az Egyesült Államokkal. A harci robotokkal kapcsolatban még nagyobb az elzárkózás Peking részéről.
Az olcsó és nagy számban bevethető harci drónok tömeges elterjedése minden országnak óriási veszélyt jelent. Ezért egyre sürgetőbb, hogy újraírják a bevetés szabályait.
