Üzembe helyezték Romániában az első folyami hulladékmentesítő rendszert

HírKlikk 2021. szeptember 24. 20:58 2021. szept. 24. 20:58

Üzembe helyezték a romániai Bihar megyében azt az első folyami hulladékmentesítő szűrőrendszert, amely megakadályozza, hogy a különböző hulladékok a folyókon keresztül Magyarországra jussanak.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pénteki közleménye szerint Tánczos Barna romániai környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy ez az első olyan szűrőrendszer a tervezett 12-ből, amely megakadályozza a szemét átjutását a folyóvizeken keresztül a szomszédos országokba. További 11 hasonló berendezés kiépítése és üzembe helyezése az előkészítés különböző fázisaiban van. Az idei év végéig újabb hét szűrőrendszer terve készül el, amelyek helyszínei már megvannak, és tavasszal elindulnak az építési munkálatok – mondta a miniszter a romániai Tulkán az átadás alkalmából.

Hangsúlyozta, hogy a hulladékkollektorok önmagukban nem szüntetik meg a szennyezés forrását. A környezetvédelmi minisztérium a közeljövőben olyan országos szintű tudatosító kampányt indít, amelynek célja a környezetszennyezés mértékének visszaszorítása, a folyóvizek szennyezésének csökkentése.

Tánczos július végén jelentette be, hogy folyami hulladékmentesítő szerkezeteket szerelnek fel Romániában 12 helyen a román-magyar határszakasz mentén, hogy a jövőben megelőzzék a magyarországi folyók szennyezését, miután az elmúlt években többször jelentős mennyiségű műanyag és egyéb hulladék került Magyarországra a Romániából érkező folyókon.

Forrás: MTI