Valaki szóljon a Momentumnak, hogy ennél eredetibb ötlet kell

Nagy András 2019. március 26. 17:42 2019. márc. 26. 17:42

Épp egy olyan programpont reklámozásával indította az európai parlamenti választási kampányát a Momentum Mozgalom, amit a szocialisták EP-képviselője már korábban sikerrel karolt fel Európában.

Kereken hatvan nappal a május végi európai parlamenti választás előtt a Momentum is kampányüzemmódra kapcsolt. Az elsősorban a nagyvárosi fiatalokra fókuszáló párt egy Instagram-posztban ígéri, hogy küzdeni fog azért, hogy a középiskolások is láthassák Európát, és ingyenes vasúti bérletet biztosítana az érettségizőknek. 

Érdekes, hogy Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő ezt már évek óta szorgalmazza az unióban, méghozzá nem is eredménytelenül. Tény: a javaslatot itthon elsőként Ujhelyi István szocialista EP-képviselő karolta fel, és támogatta egészen a megvalósulásig. 

Az MSZP idén januárban be is jelentette, hogy az Ujhelyi által felkarolt programban itthon több mint tízszeres volt a túljelentkezés, az ingyenes InterRail-bérletprogram második fordulójában a 276 magyar helyre közel háromezren jelentkeztek.

A InterRail ötlete eredetileg egyébként két német fiataltól származik, akik arra tettek javaslatot, hogy az EU lepjen meg minden európai fiatalt egy ingyenes vonatbérlettel a 18. születésnapján. A 2018-ban lebonyolított első két fordulóban több mint 180 ezren jelentkeztek a lehetőségre.

Ujhelyiék januárban azt is jelezték, hogy 2019-ben további két pályázatot fog kiírni az Európai Bizottság, összesen 16 millió eurós költségvetéssel. A programban még az idén közel 15 ezer ingyenes vonatbérletet osztanak majd szét, köztük több száz magyar fiatalok járó jegyet is, ami mindenképpen jó hír, pláne, hogy a program hosszútávú jövője is biztosítottnak látszik: a 2021-2027-es uniós költségvetésben 700 millió eurót különítettek el a folytatásra.

Az ingyenes vasúti bérletekről szóló ígéretükkel kapcsolatban kerestük a Fekete-Győr András vezette pártot, ha reagálnak, közölni fogjuk.