Válságtól válságig...és ami közte volt, van és velünk marad – beszélgetés Inotai Andrással II. rész

Beszélgetésünk első részét ott hagytuk abba, hogy fenntarthatatlan munkaerőpiacot örököl a következő kormány, ami – ha nem lenne változás – akár a nyugdíjrendszer összeomlását is eredményezheti. Az ilyen problémák azonban csak hosszú távon jelentkeznek. Kell, hogy minket ma idegesítsenek?

Akkor mondok olyat, ami szerintem már jövőre is nagyot üthet a magyar gazdaságon és társadalmon. Ez pedig az ingatlanpiac állapota. Nagy a valószínűsége, hogy 2022-ben ki fog pukkadni a lufi. Mert mi történt az elmúlt években? Több százezer állampolgár vett fel ingatlanhitelt úgy, hogy volt némi önereje, s abból és a hitelből próbálja most megoldani lakásproblémáját. Azt látom a kisebb gondnak, hogy januártól emelkedni fog a hiteltörlesztés havi összege – ha változó kamatozású kölcsönbe vágott valaki bele, akkor havi akár húszezer forinttal. Ezt még talán sokan ki tudják gazdálkodni, de az elszállt építőipari árak, a jelentősen megugrott munkaerőköltség, a túlkereslet által tovább gerjesztett infláció, a forint leértékelődése, hogy a piacon nagymértékben jelen lévő spekuláció hatásáról ne is beszéljek, olyan mértékben nyomta már eddig is fel az árakat, aminek pénzfedezetét a hitelfelvevők többsége nem fogja tudni előteremteni. A nagy kérdés, hogy a buborék többletköltségeit hogyan osztja meg az adott kormány a hitelfelvevők, a kölcsönt nyújtó bankok és pénzügyekért felelős MNB között. 

Korábban már volt szó arról, hogy vannak sikerei az egymást követő Orbán-kormányoknak. Sokan szokták ezek közé sorolni az alacsony adókat. No meg az alacsony rezsiköltségeket.

Én nem sorolnám a sikerek közé egyiket sem! A harmadik minket terhelő nagy problémának éppen az igazságtalan adórendszert tartom, mégpedig három területen. Az egyik éppen az ön által is szóba hozott rezsiköltséggel is összefügg. Lehet persze mondani, hogy az alacsonyabb jövedelmű rétegeket bizonyos szintig támogatom, havi X kilowattóra fogyasztásig, utána pedig piaci árat vetek ki mindenki számára, de azt, hogy luxuslakásokat, uszodákat stb. az én adófizetői pénzemmel támogatják? Nos, ez enyhén szólva pofátlanság! Továbbá: az Orbánék által bevezetett egykulcsos szja a szegényeket sújtja, a gazdagoknak pedig további adományt jelent. Többkulcsos szja-t kellene bevezetni. Vagy a másik felvetésem: mi lett volna akkor, ha a minimálbér 200 ezer forintra történő megemelése helyett a havi 200 ezer forint alatt keresők számára eltörölték volna az szja-t? Meg is válaszolom: kisebb lett volna az inflációs nyomás, valamint annak tovagyűrűző hatása a munkaerőpiac jelentős részére. És persze ott van az általános forgalmi adó kérdése is. A világban másutt alig alkalmaznak 27 százalékos áfát. Ennek a csökkentése ismét csak az alacsonyabb jövedelműek javát szolgálná. És nem mellesleg, a csökkentett áfa csökkentené az inflációs nyomást is.

Eddig alig esett szó az egészségügyről. Igaz, Orbán váltig állítja, hogy nincs itt semmi néznivaló, tessenek csak szépen továbbmenni.

Ezzel szemben pedig a járvány első három hulláma azt mutatta, hogy a magyar egészségügy óriási megterhelésnek van kitéve, rendkívül rossz szervezettséggel, központi irányítással, kórházparancsnokokkal. Így nem is csoda, hogy a második legnagyobb halálozási mutatót termelte. Az első három hullámban idehaza elhunyt 30 ezer emberrel Peru után népesség-arányosan a második legrosszabb mutatót produkáltuk. Hogy ebben milyen szerepet játszik a magyarok eleve rossz egészségügyi állapota? Ahhoz nagyban hozzájárult az elmúlt tíz év egészségügyi mulasztása, továbbá a magyar társadalom felelőtlensége. A negyedik hullám már egy benzinnel fellocsolt Magyarországot érte.

Nem erős ez egy kicsit? Mármint, hogy benzinnel fellocsolt ország?

Nem, hiszen azt ki lehet mondani, hogy felelőtlen, rövid távú politikai célokat követő kormányzati intézkedések születtek járványkezelés címszó alatt, vagy éppen járványkezelés helyett. Akkor, amikor minden szakértő megnyomta a piros gombot a nyáron, hogy tessék vigyázni és megfelelően intézkedni, mert küszöbön a negyedik hullám. Helyette mi történt? Teljes lazítás, tömegrendezvények védőintézkedések nélkül; 12 milliárd forintba fájó augusztus 20-i ünnepség; szintén milliárdokat felemésztő Eucharisztikus Világkongresszus a világ 107 országából érkezett vendégekkel, mindenfajta egészségügyi vizsgálat, dokumentum nélkül; vadászati világkiállítás; az október 23-i hatalmas kormánypárti felvonulás; s az állam által támogatott sport- illetve kulturális rendezvények sora. Nos, mindezt úgy szervezték és tartották meg, hogy a negyedik járványhullám tompítása helyett, szó szerint, fellocsoltuk járvánnyal Magyarországot. Vagyis: ha valaki szól még egy szót, akkor a kisvasutat nem Felcsútig építjük meg, hanem legalább Bicskéig. Azóta további több mint nyolcezer halálos áldozatot követelt a járvány, és messze nem vagyunk a végén.

Ön szerint tehát a kormány járványkezelése totálisan elhibázottnak mondható?

Ha csak a negyedik hullámban eddig elhunyt, legalább nyolcezer ember halálát veszem, azért egyértelműen a kormányt, s leginkább annak a fejét, Orbán Viktort teszem felelőssé. Ezen a területen is tudatos és felelőtlen népirtás zajlott és zajlik. Orbán karácsonyi és újévi ajándéka a magyar népnek a koporsó volt.

Azért ez meredek állítás. Orbán maga nem győzi hangsúlyozni és kérni az embereket, hogy oltassák be magukat. Ha már a karácsonyt szóba hozta, stílszerű idézet tőle: „Ha nem vagyunk beoltva, kiskarácsonyunk lesz, ha be vagyunk oltva, nagykarácsonyunk lesz.”

Ezek szerint a kormányfőnek fogalma sincs arról, hogy mi az oltások hatékonysága. Akit ugyanis most oltanak be, annak nem, hogy nagykarácsonya, de még kiskarácsonya sem lehetne. Merthogy az első adag után négy héttel lehet felvenni a második oltást, ami után két héttel alakul ki a többé-kevésbé megfelelő immunitás. És persze mindez függ még az oltást felvevő szervezetének reakciójától, az oltóanyag típusától is. Mit akart tehát a karácsonnyal? Azt azért egy kormányfőnek illene tudnia, hogy egy hónap harminc napból áll.

A magyar kormány azonban nem ért ezzel a nézettel egyet. Mármint azzal, hogy felelős lenne emberek ezreinek haláláért.

A véleményemet tartom. És annyit még hozzá szeretnék fűzni, hogy minden olyan kormány, amelynek országában halottakat követelt a járvány, a miniszterelnök külön és a kormány maga is rendkívüli sajnálatát hangoztatva beszélt a saját felelősségéről. És kondoleált az itt maradóknak. Én a magyar kormány részéről egyetlen ilyen megnyilvánulásról sem hallottam, Csak azt hallottam, hogy a magyar egészségügy kiválóan állja a sarat. Meg persze, hogy mi vagyunk a világ élén ebben meg abban. Arról bezzeg mély csend van, hogy Magyarországon végbement egy nyugdíjas népirtás.

Hogy micsoda???

Jól hallotta, egy nyugdíjas népirtás. Hiszen a karácsony előtt regisztrált több mint 38 ezer halott zöme, mintegy 30 ezer lehetett nyugdíjas korú. Az ő nyugdíjukat meg persze szépen megtakarították... Átlagosan 150 ezer forint havi nyugdíjat alapul véve ez egy személyre évi 1.8 millió forint, 30 ezer nyugdíjas halott esetében 54 milliárd. Kérdem én: hol van ez a pénz?

Mondjuk, szétosztják a nyugdíjasok között? Meg ráköltik mindenféle osztogatásokra – ilyenkor, választások előtt ezt így szokták.

Ismét forduljunk Katona Tamás elemzéséhez, ahhoz, amelyiket a költségvetésről készített. Az Országgyűlés által elfogadott 2021-es költségvetés durván 1500 milliárd forintos hiánnyal számolt, ami a magyar GDP mintegy három százaléka. Júniusban a Covid miatt 2300 milliárdra emelték a büdzsét, majd szeptemberben – az Országgyűlés felhatalmazása nélkül, pusztán a Költségvetési Tanács „ajánlására” – 4000 milliárdra, azaz az Országgyűlés által eredetileg elfogadott 2,5-szeresése. Most ott tartunk, hogy csak novemberben ezer milliárdos volt a hiány. Ilyen havi deficitet – legalábbis békeidőben – még soha nem produkált a magyar költségvetés. Az osztogatásra vonatkozó utalására visszatérve: nyilvánvaló, hogy a novemberi ezer milliárdban már benne van a választási osztogatás is, a 80 ezres nyugdíjprémium, miként a Magyar Közlönyben heti rendszerességgel megjelenő újabb ás újabb százmilliárdok szétszórása sportlétesítményekre, templomokra, ingatlanpiaci tranzakciókra. És néhány éves ütemezés keretében az 5600 milliárd forintos katonai költségvetés megfelelő része. Külön téma és nem az én területem, hogy miért van az utóbbira éppen az adott szerkezetben szükség? Ki akar minket megtámadni? Miért akarunk Közép-Európa vezető katonai hatalma lenni, ahogy ez többször elhangzott kormányzati oldalról. Vagyis még véletlenül sem a fenntartható növekedésre, oktatásra, környezetvédelemre költenek súlyos milliárdokat, de még a vállalkozások tényleges támogatására sem, hiszen hiába adnak a magyar vállalatoknak támogatást, ha közben nem képesek tőkét felhalmozni, hogy a támogatás megszűnte után képesek legyenek önállóan talpon maradni. Az, ami itt van, nem más, mint egy egyre nagyobb buborékokkal jellemezhető Patyomkin-falu.

Mármint mire érti a Patyomkin-falut?

Erre az egészre. Nézzük majd meg a decemberi költségvetés hiányát. Az év utolsó hónapja hagyományosan deficites, de a jövő évre is elképesztő kiadások vannak már bekódolva. Osztogatásra. Beígérték a 13. havi nyugdíjat, a 25 év alattiak szja-mentességét, a gyerekesek által az idén befizetett szja visszatérítését, a rendvédelmi dolgozók amúgy 2023-ra betervezett prémiumának az előrehozatalát, a bérekre felfelé irányuló nyomást gyakorló 200 ezer forintra emelt minimálbért. A választások közeledtével pedig rendszeresen érkeznek az újabb és újabb csalik. Ide tartozik a kormány azon intézkedése, hogy – nyilván a hatalmas deficit láttán – 350 milliárdos tételt átkönyvelt 2022. évi kifizetésekre. Hogy az eddig senki által nem említett, döntően oroszokat és kínaiakat érintő letelepedési kötvény-visszafizetés költségvetési hatásairól ne is beszéljek, hiszen ez a folyamat – kormányzati kötelezettségvállalás keretében – 2022-től indul be. Miközben – sorozatos kormányzati erőfeszítés ellenére – érthető okokra hivatkozva, nem érkeznek az EU-s források. Senki sem csodálkozhat azon, hogy az egekbe szökik az infláció. A 2022-es, öt százalékos inflációs előrejelzésnek semmi köze a valósághoz. Aki ezt állítja, az vagy nem tudja, miről beszél, vagy hazudik. Egyedül a nemzetközi trend érvényesülése aláássa ezt a prognózist, a magyar folyamatok pedig még a forint további leértékelődése nélkül is tovább növelik az inflációt. Nem vagyok inflációs szakember, de nem lennék meglepve, ha tíz százalék körüli lenne a jövő évi drágulás. Legalábbis abban a fogyasztói kosárban, ami megfelelő arányban tartalmazza az ingatlanpiaci elemet.

Ahogy haladunk előre a beszélgetéssel, egyre pesszimistább képet fest elénk. Mi jön még?

Nem én tehetek arról, hogy példátlan és többszörös gazdasági-pénzügyi válsághelyzet van kialakulóban Magyarországon. 

Milyen kiutat lát?

Normális megoldás formájában? Három dolog kellene, hogy ne következzen be abnormális, durva, akár erőszakos megoldás. Egyrészt az uniós pénzek racionális felhasználására, és minden bizonnyal további külföldi hitelfelvételre lenne szükség, úgy, hogy a kölcsönt az Európai Központi Banktól, s ne jóval drágább, rosszabb feltételeket kínáló és esetenként bizonytalan jogi-pénzügyi talajon álló hitelezőktől vegyük fel. Másodjára egy olyan kormánynak kellene átvennie az ország irányítását, amelyik azonnal beindítja a gazdasági stabilizációs programot, inflációcsökkentéssel, és sajnos az elkerülhetetlen szigorításokkal. Végül, de nem utolsósorban, végre egy felelősen viselkedő, jövőorientált, nem agymosott magyar társadalom kellene. Az első két feltétel technikailag megoldható, a harmadik a legnehezebb feladat, a legkeményebb dió. Az interjú elején azt kérdezte, hová jutottunk Orbán Viktor majdnem 12 éves folyamatos regnálása alatt. Hát ide, itt tart az ország. Orbán szerint a legutóbbi évtized az elmúlt száz évünk legsikeresebb időszaka volt. Van benne némi igazság: az volt az ő haverjai számára, akik sehol másutt ekkora vagyont nem tudtak volna összeharácsolni, ennyi hozzá nem értéssel és szociális érzéketlenséggel. Összefoglalva: valójában majd a történelem mondja meg – talán 30-40 éves visszatekintésben –, hogy a 2010-2022 közötti időszakban Magyarország példátlan modernizációs esélyt mulasztott el, ami a belátható időben nem fog visszatérni. Sőt, minden területen ráléptünk az „önrabszolgaság” önként választott és „nemzeti büszkeséggel” vállalt útjára. Nem Soros György, nem az Európai Bizottság, nem gonosz nagyhatalmak kényszerítettek minket erre az irányváltásra. Önként, büszkén és dalolva vállaltuk. Csak a következményei még nem tudatosultak…

Nem túl pesszimista Ön egy kicsit?

Nem is tudom, ki mondta, de egyetértek vele: a pesszimista nem más, mint egy jól informált optimista. 

Az interjú első része itt olvasható.