Változás a sárga csekkeknél, de korai még temetni

HírKlikk 2020. december 2. 04:30 2020. dec. 2. 04:30

Az utóbbi időben – ahogyan az élet más területein, úgy a pénzügyekben is – egyre nagyobb teret nyer a digitalizáció. Mind többen vásárolunk és bankolunk online, sokan már kizárólag okostelefonról. A Pénzcentrum ennek kapcsán tette fel a kérdést: vajon hogyan hatott mindez a hazai rendszerben a már lassan őskövületnek számító sárga csekkes rendszerre?

„A tapasztalatok alapján elmondható, hogy a járvány első hullámában jelentősen megnőtt a postai QR-kóddal befizetett csekkek száma, míg a postai csekkbefizetések számossága csökkent" – válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére a Magyar Posta társasági kommunikációs osztálya. Mint írták, a veszélyhelyzet júniusi megszűnése után, valamennyivel többen tértek vissza ezzel a módszerrel számlákat rendezni, de ez is érezhető csökkenés az általuk tervezett számhoz képest.

Az NKM Energia sajtóosztálya felidézte, hogy ügyfélkörük közel egyharmada már eddig is digitális számlát használt, ám októberig újabb 30 százalékkal nőtt azon ügyfeleik száma, akik ezt a megoldást választották. Mint írják: az utóbbi években zajló digitális felületekre terelés eredményeképpen mára már szinte minden második számlabefizetésük digitális csatornán történik.

– Az elmúlt években folyamatosan nő azok száma, akik a kényelmes, rugalmas digitális fizetési módokra váltanak. Az idén a pandémia miatt, még inkább ez volt a tapasztaltatunk. Arra számítunk, hogy ez a trend a jövőben is folytatódik – válaszolta az E.ON Hungária. Hasonló tendenciáról számolt be a Vodafone Magyarország is: örömmel tapasztalják, hogy egyre több ügyfelük használja a különböző digitális csatornákat ügyintézésre és a számlák befizetésére.

A Magyar Telekom többféle módon, alkalmazással, saját weboldalukon, csoportos beszedéssel, továbbá a Díjnet felületén is lehetővé teszi a csekkek elhagyását. Ez utóbbi platformon egyébként novemberben az átlagos duplájára, kilencezerre ugrott a regisztrációk száma. Mindenesetre a Telekomnál ezekkel együtt is csak enyhén szorult vissza a csekktöltögetés.

A mobilszolgáltatók legtöbbször az alkalmazáson keresztüli befizetést ajánlják ügyfeleiknek, mert mint írják, ott néhány kattintással minden elintézhető. Az E.ON-nál azt írták: előfizetőik a postai csekkbefizetés helyett leginkább az e-számlát választják, de az is megfigyelhető, hogy többen fizetnek átutalással, vagy bankkártyával. 

Az NKM azt felelte: a csoportos beszedés a legnépszerűbb az ügyfeleiknél a digitális fizetési megoldások közül, de sokan vannak, akik átutalással és online bankkártyás fizetéssel rendezik a szolgáltatások díját a cég mobilapplikációjából és online ügyfélszolgálatán keresztül egyaránt. 

Posta: jelentősen nőtt azoknak a száma, akik ugyan papír alapú csekket kapnak, de azt utána okostelefonjukkal beolvasva, QR-kódos megoldással egyenlítik ki.

A legtöbb szolgáltató kedvezményekkel is igyekszik a digitális fizetés felé terelni az ügyfeleit, ez a saját érdeke is. A költségeken túlmenően, például azért is, mert míg egy csekkes fizetésnek a mai napig jelentős az átfutási ideje, addig egy online befizetés szinte azonnal megérkezik.

Korai lehet ugyanakkor temetni a régi rendszert. A Telekomnál bár csökken az aránya, még a mai napig a csekk a legnépszerűbb befizetési mód. A Magyar Posta pedig a Pénzcentrum érdeklődésére azt írta: a csekkek meglátásuk szerint még hosszú ideig életünk részei maradhatnak. Mint kifejtik, évente mintegy 200 millió csekket fizet be a magyar lakosság a postákon, ami számottevő mennyiség akkor is, ha a befizetések trendje kis mértékben csökkenő.

Forrás: Pénzcentrum