„Van a Fidesz, és van a nem Fidesz”
Orbán Viktor évértékelőként eladott valótlanságshow-ja után, még inkább nyilvánvalóvá vált, amiről Török Gábor politológus a kövezőt írta: „ma ezt az országot a miniszterelnök személyéhez és politikájához való viszony osztja két, egymástól fényévekre lévő táborra”. Lázár János korábban mindezt úgy fogalmazta meg, hogy „van a Fidesz, és van a nem Fidesz”. Más olvasatban, orbánisták és antiorbánisták vannak. Túl azon, hogy egyetértünk, árnyalnánk a képet.
Két Magyarország van. E kétfelé szakított ország egyik felén azok élnek, akik elfogadják a diktatúrát. Hálásak, ha megsimogatják a fejüket, amikor jók, és csak akkor kapnak kokit, ha rosszak. Elfogadják, hogy e diktatúrát üzemeltető Kedves Vezető mindenkiről tudja, hogy az illető jó-e vagy rossz. Apánk helyett apánk, gondoskodik rólunk, gondolkodik helyettünk.
A másik országrész lakói szeretik maguk eldönteni, hogy ők mikor jó magyarok, hazafiak, családapák, polgárok. Nincs szükségük arra, hogy más mondja meg helyettük, hogy nekik mi a jó.
Miközben a múltba néző árvalányhajasok szeretnek alattvalók lenni, mert nem hisznek abban, hogy a sorsukat maguk is képesek irányítani, addig a másik oldalon lévők magukban hisznek. Abban, hogy nem a ráolvasás, hanem a munka számít. Nem a lózungok, hanem a három „T": tehetség, teljesítmény és tudás.
Nem a szemfényvesztőknek hisznek, hanem abban, hogy eljön az idő, amikor élhető lesz ez az ország. Olyan, amelynek a polgárai nem hivalkodnak magyarságukkal, hanem van okuk büszkének lenni arra, hogy magyarok. Mert lehet mellébeszélni, maszatolni, múltat másítani, de vannak örök emberi dolgok, amelyek nem változnak.
Például az, hogy a tiszteletet nem követelni kell, hanem kiérdemelni.
