Van esély atomfegyver bevetésére, de felülkerekedhet a józanság

– A nukleáris konfrontáció veszélye évtizedek óta először tért vissza – mondta tokiói sajtókonferenciáján Antonio Guterres ENSZ-főtitkár, aki korábban Hirosimában részt vett az első atombomba ledobásának 77. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen. Egyben felszólította az atomhatalmakat: kötelezzék el magukat, hogy elsőnek nem használják ezeket a fegyvereket – jelentette a Reuters hírügynökség. Igaza van a világszervezet vezetőjének vagy túloz, amikor erről beszél?

– Így van, ahogy mondja. De nyilván nem a hadászati atomfegyverekre gondolt, amelyek olyan mértékűek és erejűek, hogy adott esetben egy-két Ukrajna méretű országot totális atomsivataggá lehetne változtatni velük. Remélhetőleg azonban az országok vezetői tudják, ha ezt bevetik, akkor ezzel vége a világnak.

– Ilyen hadászati atombomba volt – gondolom – a Hirosimára és Nagaszakira ledobott két bomba. De a laikusok számára ez „AZ” atombomba. Mi másra gondolhatnánk?

– Arra, hogy vannak a kisebb, taktikai atomfegyverek. Annak idején, a hidegháborúban a katonák és a hozzájuk közelálló szakpolitikusok szorgalmazták olyan taktikai atomfegyverek kifejlesztését, amelyekkel adott esetben a harctéren, egy-egy városban borzalmas pusztítást lehet végezni. Összehasonlításként: a taktikai atomfegyverek mértékegysége 0,3 kilotonnától indul, a hadászatiaké száz kilotonnánál, de 1-1,5-2 megatonnákban határozzák meg őket. Magyarán szólva, a hadászati atomfegyverek a taktikaiaknak százszorosai, ezerszeresei lehetnek. 

– Mondana konkrét példát arra, hogy milyen hatása lehet egy taktikai atomfegyver bevetésének?

– Bejrutban a nitrátraktár felrobbanása 0,2 kilotonnányi atomfegyver robbanásának felelt meg, más szóval, a legkisebb taktikainál is kisebb volt az a robbanás, ami szinte az egész libanoni fővárosban pusztítást végzett. 

– Mire alkalmazhatóak a 21. század elején, napjainkban a taktikai atomfegyverek?

– Alkalmasak arra például, hogy egy 0,51 kilotonnás taktikai atomfegyverrel az oroszok Herszon térségében átjussanak az ukrán erőkön, hogy eljussanak Odesszába. Ennek bevetésével ugyanis szét tudják szakítani a frontvonalat. Ezeket a taktikai atomfegyvereket arra találták ki, hogy gyenge frontszakaszokon, vagy egyes városokban nagy erejű ellenséget meg lehessen semmisíteni. Amúgy összehasonlítva Hirosimával, illetve Nagaszakival: ott 10, illetve 15 kilotonnás atomfegyvert robbantottak.

– Lát reális esélyt arra, hogy az oroszok alkalmazzák?

– Kicsit távolabbról kezdem. A Pentagon legfrissebb hírszerzési összegzése szerint 80 ezer orosz halott, illetve sebesült áldozatot követelt eddig az Ukrajna elleni agresszió. Általában úgy számolnak, hogy az áldozatok negyede a halott és háromnegyede a sebesült. Ez borzalmas veszteség, és kiváltképpen annak fényében, hogy fél év alatt a beavatkozásra eredetileg szánt orosz haderő durván 50 százaléka megsemmisült. Eljuthat Oroszország egy olyan döntési szintre, amikor azt mondják, hogy a mindenáron való győzelem vagy a front stabilizálása érdekében bevetnek három-négy Bejrut-méretű taktikai fegyvert, amelyek elpusztítják az ellenfelet, de csak a bevetési területen lesz magas a radioaktív sugárzás. Ez nem Csernobil-méretű robbanás lenne, egy 30-50 kilométeres szakaszon belül okozna komoly pusztítást. Erre célzott az ENSZ főtitkára. Hogy 77 év alatt soha nem volt esély erre.

– És Ön szerint?

– A taktikai atomfegyverekkel alapvetően az a probléma, hogy a legtöbben abból indulnak ki: azért, mert az elmúlt 77 évben senki sem vetett be ilyet, az automatikusan azt jelenti, senki nem is fog a jövőben sem bevetni. De ez alapvetően téves hozzáállás. Mert miért ne vetnének be?

– Azért nem csak az oroszok jelenthetnek ebből a szempontból potenciális veszélyt. Irán például a közelmúltban tudatta, hogy kész atombomba előállítására. 

– Valóban, ez is a képlet része. Irán a jelek szerint eljutott arra a szintre, amire már sok évtizede készül, azaz az atomfegyver előállítására. Igaz, ezt hírszerzési oldalról száz százalékosan még nem erősítették meg, az azonban biztos, hogy vagy már most, vagy a következő időszakban képes lesz atomfegyver előállítására. A célba juttatási eszközökkel pedig már sok évtizede rendelkezik. Ez persze nem jelenti azt, hogy be is vetné a fegyvert. 

– Hol, kinek a részéről látja a legnagyobb veszélyt atomfegyver bevetésére?

– A legnagyobb veszélyt az ukrajnai háború kapcsán orosz oldalon látom. Majd a második helyen Észak-Koreát mondanám, ami folyamatos atomfenyegetést jelent, ezután jön csak Irán és Kína, mint atommal fenyegető – nem bevető! – hatalom. Visszatérve Iránra, az ország nem azért veszélyes, mert attól kellene tartani, hogy rögtön használná is a fegyvert, hanem azért, mert destabilizálja a térséget. Az Öböl-menti országok közötti feszültségek – és nem is Izraelről beszélek – olyanok, hogy önmagában fegyverkezési verseny indít el a régió országai között, ha Irán atomfegyverhez jut. Az Egyesült Arab Emirátus, Szaúdi Arábia biztos fegyverkezési programba fogna, mondván, ha Iránnak van, nekik is legyen. Ez pedig már más helyzet lenne. Így kell értelmezni az ENSZ főtitkárának a szavait. 

– Azért minket, magyarokat leginkább az izgat, hogy mi történhet a szomszédságunkban. Mi történik, ha Herszonnál – ahogy példaként említette – az oroszok tényleg bevetnék a taktikai atomfegyvert? Mi lenne az ukránok vagy a NATO válaszlépése? Hova fajulna mindez?

– Ukrajna nem tudna atomfegyverrel válaszolni, mert nincs olyanja. És az sem biztos, sőt, hogy erre atomfegyverrel válaszolna a NATO. Ami viszont biztos, az az, hogy súlyos harcokat eredményezne, de egyben egy másfajta hozzáállást Oroszországhoz. Biztonságpolitikai szempontból abban bízhatunk – van erre remény, sőt, annál is több –, hogy van egy fajta józanság az oroszokban – és én ezt feltételezem is róluk. Már csak azért is, mert ha a támadó agresszorként atomfegyvert használ, azzal automatikusan elveszítené az őt támogató országok bizalmát. Kína például biztos, hogy megvonná a támogatását, de a BRICS további országai, Brazília, India és Dél-Afrika is így tennének. Abban bízom, hogy olyan szintű nemzetközi elítélés következne, és olyan szankciók, amik Oroszországot végképp padlóra küldenék. De sajnos az oroszoknak van bőven hagyományos fegyverük – például egy orosz szakértő mostani nyilatkozatát nagyon felkapták, de azon beül kevés figyelmet kaptak a félmondatokban rejlő üzeneteket. Az egyik: nagy problémát jelent, hogy nem rendelték el a teljes mozgósítást Oroszországban, hiányoznak orosz oldalról a gyalogsági erők, ami komolyan visszaveti az orosz teljesítményt. De Putyin bármikor elrendelheti. Számtalan lehetősége van még Oroszországnak, amit nem használt ki.

– Ez azonban csökkenti az atomfegyver bevetésének az esélyét, nem?

– Hogy elmebeteg ez a háború, az is mutatja, hogy örülünk, hogy az oroszok nem vetnek be taktikai atomfegyvert, miután hagyományos fegyverekkel is tudják egymást gyilkolni. De sajnos ez igaz. Ezért kell távolságtartással és óvatossággal kezelni, amikor a hurráoptimizmus jegyében biztonságpolitikai és gazdasági szakértők azt mondják, hogy az oroszok elvesztették a háborút. Ez egész egyszerűen nem igaz. Valóban komoly veszteségeik vannak, de rengeteg a hagyományos fegyverük, és a további lehetőségük is. Sztálinnak volt egy mondása: a mennyiség előbb vagy utóbb minőséget eredményez. Ezt a stratégiát a II. világháborúban sikerrel alkalmazták is, akkor az oroszok képesek voltak húszmillió katonát mozgósítani. Ha most nem is annyit, de adott esetben a tartalékosokkal, erős mozgósítással, a szolgálatban lévő 1-1,2 milliós haderőhöz még 1-2 millió embert képesek mozgósítani. Akkor nem lesz vidám helyzet az ukránok számára. Borzasztó, de hozzátartozik a képhez, hogy emiatt azt gondolom: kisebb az esélye a taktikai atomfegyver bevetésének most, mint három-négy hónappal ezelőtt, amikor az orosz vezetés – az eredeti stratégiájuk kudarca után – eléggé kétségbe volt esve, nem tudták, hogyan folytassák a háborút, keresték az utat. 

– Akkor annyira tehát nem kell a világnak attól tartania, hogy Oroszország Ukrajna elleni agressziója miatt atomháború alakulhat ki?

– A háború elsősorban hagyományos fegyverekkel folyik. Nem véletlenül hezitálnak például a németek, a franciák és az amerikaiak – sokan nem értik, miért nem küldenek még több és jobb fegyvereket az ukránoknak. Ügyelnek rá: nehogy olyan helyzet adódjon, hogy annyi fegyvert kapjon Ukrajna, amivel túlnyeri magát, s képes orosz terület ellen – nem csak stabilizációs – csapásokat végrehajtani, hanem akár a február 24-i határig visszaszorító műveleteket. Billeg az egész helyzet: ha nem adunk fegyvert, elbuknak az ukránok, de ha túl sokat adunk, akkor túlnyerik magukat. Melyik a jobb? Hol van az a határ, amivel biztosítani lehet ezt az egyensúlyozós helyzetet?