Van olyan miniszter, akinek 354 százalékkal nőtt a fizetése

2018. december 7. 10:02

Augusztustól megemelték a parlamenti képviselők fizetését, ma pedig már az államtitkárok és miniszterek is a korábbinál magasabb juttatásban részesülhetnek. Ennek eredménye, hogy egy év alatt átlagosan 116 százalékos béremelkedés történt az állami vezetőink körében – írja az mfor.

A csúcsot a két tárca nélküli miniszter tartja, hiszen Bártfai-Mager Andrea és Süli János havi bruttó 5 millió forintos fizetése 354 százalékkal haladja meg az előző évit.

Nem lehet azonban panaszra oka Vízkelety Mariannak és Völner Pálnak sem, jelenlegi juttatásuk 273 százalékkal több az előző évinél, 1,3 millió forint.

6 állami vezetőnek 187,5 százalékkal emelkedett a juttatása, Tállai András és Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium államtitkárai kevésbé voltak szerencsések, hiszen "csak" 162 százalékkal vihetnek haza több pénzt a tavalyinál. Juttatásuk 1,296 millió forint a tavalyi 494 244 után.

A többiek 30 százalékos béremelkedést könyvelhettek el, többek között Tuzson Bence, Soltész Miklós, Banai Péter Benő juttatása is 997 200 forintról 1 296 300-ra emelkedett.

Via: mfor