Váratlan fordulat: Gyárfás Tamás elhagyja az országot

HírKlikk 2018. augusztus 1. 11:28 2018. aug. 1. 11:28

Nincs Gyárfás Tamásra nézve bizonyító erejű, úgynevezett ász-irat a nyomozók kezében Fenyő János meggyilkolása kapcsán - nyilatkozta a Magyar Időknek a Fenyő-gyilkosság miatt előállított vállalkozó védője, Bánáti János ügyvéd. Gyárfás állítólag visszakapta az útlevelét és el is utazik Glasgowba.

Még februárban vették őrizetbe Gyárfás Tamást, a Magyar Úszószövetség korábbi elnökét, vállalkozót. A kényszerintézkedést a Fenyő János médiavállalkozó ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében rendelték el. Azóta megállapították, hogy 200 millió forint óvadék ellenében a mozgásában korlátozó tényezőket felfüggesztik ellene. A díjat már múlt csütörtökön befizette – írja a Napi.hu.

Úgy vélem és úgy hiszem, hogy nincs igazi ász nyomozati irat a hatóságok kezében, ami kétséget kizáró bizonyítottságot tud megalapozni ügyfelemmel, Gyárfás Tamással szemben - nyilatkozta a Magyar Időknek Bánáti János. Az ügyvéd kijelentette: a teljes nyomozati iratcsomagot még nem kapták meg.

Viszont a lap szerint az át nem adott dokumentumok között lehetnek védett tanúktól származó vallomások és eddig nem ismert hangfelvételek is.

A lap úgy tudja, Gyárfás Tamás visszakapta az útlevelét és a napokban Glasgow-ba utazik, ahol részt vesz az Európai Úszószövetség Bureau ülésén.

Forrás: Magyar Idők / Napi.hu