Váratlanul lemondott triatlonelnöki pozíciójáról a fideszes képviselő

HírKlikk 2021. április 23. 12:00 2021. ápr. 23. 12:00

Az MTSZ a honlapján megjelent kurta közleményében arról tájékoztatott, hogy a két hónapja megválasztott fideszes politikus április 21. napjával lemondott elnöki tisztségéről.

A 24.hu emlékeztet: a Magyar Triatlon Szövetséget (MTSZ) 2014 óta Bátorfi Béla vezette elnökként. A köztudatban inkább „Orbán Viktor fogorvosaként” bevonuló sportvezető és munkatársai körül az évek alatt szép lassan elfogyott a levegő, ami odáig fajult, hogy 2019-ben a sportágon belülről feljelentést tettek a triatlonszövetség több vezetője, köztük Bátorfi Béla ellen is gazdasági bűncselekmények, a többi közt hűtlen kezelés és pénzmosás miatt.

A több oldalról érkező támadások következményeként Bátorfi lemondott elnöki posztjáról. Az idén februárban megtartott tisztújító közgyűlésen a tagság egy része szakmai vezetést szeretett volna látni a sportág élén, ehhez képest egy fideszes politikust, Szabó Zsoltot választották meg elnöknek.

Szabó Zsolt megválasztása végleg kiverte a biztosítékot a sportág berkeiben. A legeredményesebb, három olimpián is rajthoz álló, manapság már edzőként a tevékenykedő Kuttor Csaba azzal az indoklással hagyott fel mindennemű szövetségi munkájával, hogy „egy olyan elnököt szavaz meg birka mód a tagság, aki azt sem tudja, eszik-e vagy isszák a triatlont, de nagyobb baj, hogy a Google első 50 találata nála a korrupciót hozza ki".

Szabó Zsolt elnöksége ugyanakkor eddig tartott. Az MTSZ a honlapján megjelent kurta közleményében arról tájékoztatott, hogy a két hónapja megválasztott fideszes politikus 2021. április 21. napjával – hivatalos teendőire hivatkozva – lemondott elnöki tisztségéről, de a továbbiakra nézve is támogatásáról biztosította az MTSZ-t.

Forrás: 24.hu