Varga Judit a Die Weltnek: mi vagyunk a fekete bárány

HírKlikk 2020. november 14. 18:26 2020. nov. 14. 18:26

A Die Welt című konzervatív német lap „Mi vagyunk a fekete bárány, csak azért, mert nem akarunk migrációt?" címmel interjút közölt a hírportálján pénteken Varga Judit igazságügyi miniszterrel.

A miniszter az Európai Unió Tanácsa soros német elnökségének munkájáról elmondta, hogy a koronavírus-világjárvány ellenére, eddig pozitív a mérleg. Szerinte a legfontosabb feladat, hogy az uniós intézmények és a tagállamok megállapodjanak a járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozását szolgáló 750 milliárd eurós újjáépítési alap forrásainak lehető leggyorsabb szétosztásáról.

A jogállamiság és az uniós támogatások összekapcsolásáról a német soros elnökség közvetítésével az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament között létrejött megegyezésről azt mondta, „rossz kompromisszum" született, amely nem védi, hanem veszélyezteti a jogállamiságot.

A megegyezés egyik következménye az„"ideológiai zsarolás" lehet, Brüsszel pénzügyi szankciókkal fenyegetve, az általa helyesnek vélt politikai álláspontok átvételére kényszeríthet tagállamokat – mondta.

Ez szakítás a tagállami állam-, illetve kormányfők testülete, az Európai Tanács júliusi megállapodásával, amely szerint nem lehet „politikai és ideológiai természetű mechanizmushoz" kötni a hétéves EU-s költségvetés és az újjáépítési alap forrásainak szétosztását – fejtette ki Varga Judit, aláhúzva, hogy a magyar kormány számára elfogadhatatlan egy olyan csomag, amely nem egyeztethető össze az Európai Tanácsban kötött megállapodással.

Arra a kérdésre, hogy mit jelent számára az ideológiai zsarolás, elmondta, hogy szankciókkal sújthatnak egy tagállamot, ha nem illeszkedik a „politikai fősodorhoz" például a migrációs politikában, a családpolitikában vagy a „multikulturális ideológiák" területén.

Kiemelte, hogy nincs pontos meghatározás a jogállamiság fogalmára, így januártól akár az is előfordulhat, hogy egy uniós biztos eljárást indít Magyarország ellen, ha azt olvassa a brit The Guardianben vagy a német Der Spiegelben, hogy „Magyarország komisz ország".

Hozzátette, hogy megvannak a megfelelő megoldások az EU-s alapértékek védelmére, és ezeken csak úgy lehet változtatni, ha „a tagállamok egymás szemébe néznek, megbeszélik a problémát és egyhangúlag módosítják az uniós szerződéseket".

Az egyhangúlag hozandó döntések szabályát nem lehet megkerülni, és aki mégis ezzel próbálkozik, az „veszélyezteti a koronavírus-válság elleni küzdelem sikerét" – mondta a miniszter.

Kiemelte, hogy elfogadhatatlanok és a „kommunista diktatúrák stílusát" idézik az Európai Parlamentben tett kijelentések, amelyek szerint rendszerszintű veszélyek fenyegetik a demokráciát Magyarországon.

„Mi meg akarjuk óvni keresztény gyökereinket. Nem akarunk multikulturális társadalmat. Meg akarjuk tartani a házasságot férfi és nő kötelékének. Nem is kritizáljuk Franciaországot a jogállamiságra hivatkozva azért, mert sok migránst behoztak az országba a munkaerőpiac számára. Ez az ő dolguk. Bizonyos ügyeket minden ország saját maga dönt el" – mondta Varga Judit.

Oktatási, migrációs és gazdaságpolitikai példákat említve, kifejtette, hogy a kormány „politikai ellenfelei jogállamisági kérdésnek állítják be" az általuk kifogásolt magyar szabályokat, hogy rákényszerítsék Magyarországot olyan döntésekre, amelyekhez nincs politikai támogatottság az országban.

„Bizonyos EU-s intézmények a magyar ellenzék szerepét játsszák, amivel megsértik Magyarország szuverenitását" – jelentette ki az igazságügyi miniszter.

Forrás: MTI/Hírklikk