Varga Judit: Magyarországon minden bíróság működik

HírKlikk 2020. április 6. 20:45 2020. ápr. 6. 20:45

Az európai igazságügyi együttműködést is a járvány elleni küzdelem szolgálatába kell állítani – nyilatkozta Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn.

 „A legfontosabb feladatunk az emberi élet és egészség védelme. Mindent, amit ma mondunk és teszünk, az alapján fogja az utókor megítélni, hogy segítette vagy akadályozta az emberi életek megmentését" – hangsúlyozta Varga Judit az Európai Unió igazságügyi minisztereinek mai informális videokonferenciáján.

Mivel a járványügyi helyzet nem teszi lehetővé, hogy a tagállami miniszterek rendes tanácsülés keretében találkozzanak, az Európai Unió soros horvát elnöksége videokonferenciát kezdeményezett az igazságszolgáltatás és az európai igazságügyi együttműködés előtt álló kihívások megvitatására.

A járvány elleni küzdelem érdekében, minden tagállam különleges rendelkezéseket léptetett életbe – ezek az igazságszolgáltatást is érintik. Magyarországon az a célunk, hogy a személyes kontaktust igénylő eljárást minimálisra szorítsuk, az írásbeli vagy elektronikus ügyintézést pedig kiterjesszük – közölte Varga Judit. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az igazságszolgáltatás folyamatosságát biztosítani kell.

„Magyarországon nincs ítélkezési szünet, az Alkotmánybíróság ülésezését rugalmas eljárási szabályokkal segítjük. Minden bíróság működik"

– tette hozzá a miniszter.

Varga Judit határozottan visszautasította a magyar jogállamisággal kapcsolatos „alaptalan vádaskodásokat".

„Azok, akik a magyar jogállamiság miatt aggódnak, képzeletbeli ellenséggel küzdenek. Együttműködést kérek mindenkitől, aki pedig nem tud segíteni, az legalább ne akadályozza mindenféle álhírek terjesztésével a védekezést" – fogalmazott a miniszter.

Forrás: MTI/Hírklikk