„Védem a keresztény magyar hazát..."

FSP 2019. április 22. 11:50 2019. ápr. 22. 11:50

Ez a szöveg olvasható a Kanizsa „lokálpatrióta hetilap" április 12-i számában közölt képen. Túl azon, hogy gyomorforgató ez a szerencsétlen, honvédőnek maszkírozott „gyerekkatona”, sok minden eszünkbe juthat erről a képről.

Például a politikai pedofília. Azok a politikusok, akik óvodákba, iskolákba járnak kampányolni. És persze azok is, akik, egyelőre még csak „játszásiból”, fegyvert adnak gyerekek kezébe. És hát beugrik egy idézet is – a végén kiderül, hogy kitől származik. (Az olvasó nem fog örülni, ha megtudja, kinek köszönhetjük ezeket a magvas gondolatokat).

„A politikai irányvonalat mindig egy ország vezetői határozzák meg,  minden alkalommal könnyedén behúzzák vele az embereket, függetlenül attól, hogy demokráciáról, fasiszta diktatúráról, kommunista diktatúráról vagy parlamentről van szó… Nagyon egyszerű: csak annyit kell mondani a népnek, hogy támadás készül ellenük, a békeszeretőket el kell ítélni hazaszeretet hiánya miatt, és így veszélynek kitenni az országot. Ez minden országban ugyanígy működik.” (Hermann Göring)

Innen már csupán egy ugrás napjaink valósága. Nem a valódi valóság, hanem az, amit az ország jelenlegi vezetői sulykolnak az emberekbe. Azok, akik a Notre Dame tragédiájában égi jelet látnak, és azok, akik húsvétkor is a migránsokkal riogatnak.