Verebes csak a pénzért vállalta a Heti Hetest

HírKlikk 2018. október 29. 07:38 2018. okt. 29. 07:38

Verebes István Jászai Mari-díjas színész a Heti Hetes első öt évadának állandó arca volt. Az idén kereken 70. születésnapját ünneplő művész 1999 és 2004 között szerepelt a műsorban, ám öt év után úgy döntött, hogy kilép a gárdából.

Story magazinnak őszintén mesélt arról, mi is motiválta, amikor a Heti Hetesben szerepelt, emellett elmondta azt is, milyen dolgokat vágtak a fejéhez - írja a Femina.

Számára a legfontosabb mindig is a színházi rendezés volt, de a rádiózást is nagyon szerette, ám a televíziózás sosem volt a szíve csücske.

A televíziózást nem szerettem, de abban volt a pénz, ami akkor jött, amikor kellett. Viszont belátom, kurvulás volt - vallotta be őszintén Verebes, hogy a Heti Hetesbe elsősorban a pénz miatt járt.

A műsorban való szerepléséért kapott pénzből fedezte a nagyfia londoni egyetemét, így akkoriban nagyon jól jött neki a pénz, de inkább rákényszerült, hogy elvállalja a műsort, azonban - mint mondta - a rutinjának köszönhetően ez a nézőknek sosem jött át. Viszont a Heti Hetes sok kellemetlenséget okozott neki, de ő ezekre számított is.

- Nem okozott fizikai fájdalmat benne lenni, de tudtam, hogy milyen következményei lesznek. Nemcsak, hogy feketelistára kerülök politikailag, de megesett, hogy a Rózsadombon utánam szólt egy családos fiatalember a kávézóban, hogy "Légy átkozott, te szemét!". A Károly körúton pedig megállított egy másik, hogy "Szeretnélek leköpni!". Meg kellett kergetnem.

Forrás: femina.hu