Friss felmérés: vesztésre áll a Fidesz az ellenzéki összefogással szemben

HírKlikk 2020. december 15. 11:53 2020. dec. 15. 11:53

Négy százalékkal verné meg a Fideszt egy teljes ellenzéki összefogás, ha most vasárnap lennének a választások – ez derül ki abból a felmérésből, amit a Publicus Intézet készített a Népszava megrendelésére. Az ellenzéki pártok támogatottsága kiegyenlített.

A kutatás a novemberi választó hevületet rögzíti, tehát a Szájer-ügy hatása még nem olvasható ki a számokból, az viszont már jól látszik a népszerűségi grafikon lekonyulásából, hogy a járványhelyzet kezelésén mintegy 200 ezer támogatót vesztett a kormánypárt.

A Publicus hangsúlyozza: a népszerűségi mutató jelenlegi állásának fontos üzenete, hogy a teljes összefogás nélkül elillan a győzelem reménye. Egyrészt a közelmúltban megjelent egy új típusú szavazó, aki elveti a pártlogikát, és kizárólag egy együtt mozduló oppozícióra hajlandó voksolni – most 240 ezer ember tartozik ebbe a lassacskán bővülő kategóriába. 

A Demokratikus Koalíció a teljes népességben 9 százalék, a biztosan szavazó pártválasztók esetében 13 százalékos támogatottsággal rendelkezik. A DK-t az MSZP-Párbeszéd követi, az első kategóriában 8 százalékkal, a másodikban 12-vel. Tőlük 1 százalékkal marad el a Momentum két eredménye. A pártsort a Jobbik zárja, amelyet a teljes lakosság 5 százaléka kedvel, míg a biztosan szavazó, preferenciával rendelkezők nyolc százaléka szereti. Az LMP a teljes népességben 1 százalékkal rendelkezik.

És ezt, az összesen 30 százalékos eredményt egészíti ki az „összefogás szavazók” 3 százaléka. Így az össz-ellenzéki tábor 33 százalékos – ami nagyjából 2,64 millió embert jelent, míg a hatalom 2,32 millió szimpatizánst számlál.

Forrás: Népszava