Viki Horror Pikcsőr Só

HírKlikk 2019. június 1. 10:05 2019. jún. 1. 10:05

Aki azt gondolja, hogy a mostani ámokfutás 2010-ben kezdődött, az téved. Orbán Viktor első országlása (1998-2002) között is történtek már érdekes dolgok ebben az országban. Az alábbiakban az első Orbán-kormány idejéből gyűjtöttünk híreket. Egytől egyig valódiak, kommentár sem kellett hozzájuk.

● 1998 augusztusában kiderült, hogy egy Schlecht Csaba nevű Fidesz közeli illető még 1995-ben egyetlen nap leforgása alatt 14 céget adott el egy Kaya Ibrahim nevű, Németországban dolgozó török vendégmunkásnak. A kiváló Schlechtnek a kiárusítás után még mindig maradt két cége, ezeket egy Joszip Tot nevű horvát úr vásárolta meg. Az eladott cégeknek két közös tulajdonságuk volt: az egyik, hogy mindegyik után tetemes adó- és más járuléktartozás maradt fenn, a másik, hogy az összes cég alapítói között a Fidesz nagyágyúi – Orbán, Kövér, Stumpf, Simicska, valamint barátaik és üzletfeleik - szerepeltek.

● Orbán Viktor kormányfő a Parlamentben bejelentette, hogy az előző kormányzat idején a Fidesz vezetőit közpénzen és törvénytelenül megfigyelték. A miniszterelnök példaként említette, hogy a megfigyelők még Deutsch Tamás anyjának leánykori nevét is kiszimatolták.

● Elkötötték Orbán Viktorék terepjáróját, amellyel a bébiszitter a gyerekekért ment. A bébiszitterre vigyázó testőrnő belelőtt a menekülő rablóba.

● Kiderült, hogy id. Orbán Győző, aki civilben Orbán Viktor édesapja, több bányának is a tulajdonosa. Hogy a rendszerváltás előtt tehetősnek távolról sem tartott Orbán családnak miből telt bányára, homály fedi. Rockefeller egyszer újságíróknak azt mondta: csak az első egymillió dollárom eredetét ne firtassák.

● Torgyán József, Orbán Viktor koalíciós partnere, a kisgazdapárt elnöke, földművelésügyi miniszter, Ópusztaszeren testőrével elkoboztatta a Duna tévé riporterének kazettáját, mondván, a kérdező rossz, provokatív kérdéseket tett föl.

● Kiss Ernő rendőr tábornok, mint mondta, feszültségoldó gyógyszerek hatása alatt, lepisilte a Teve utcai rendőrszékház falát, ezzel jelölvén meg a territóriumát, majd mint aki jól végezte a kisdolgát, békésen elszunyókált szolgálati gépkocsijában.

● Szabó Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője nyaralás közben, Csopakon ideges volt. A honnak ezen megfáradt atyja nyári szabadsága alatt a helyi Közértben a gondolák között és a parkolóban focizott, a vásárlókat lekommunistázta, és kilátásba helyezte, hogy összetöri a berendezést, valamint az ott parkoló autókat.

●1998. októberében Karancsi Tibor ex-rendőr bejelentette, hogy egy békés megyei szex-klubban magas rangú -  nem csak békés megyei - rendőrök örömlányokkal hancúroztak. Az esetről videó felvétel is készült, a szervezett alvilág ezzel zsarolja a rendőröket, akik ennél – azaz: a farkuknál - fogva nem léptek fel ellenük, sőt, szemet hunytak az olajszőkítés fölött.

● Shmidt Mária, a miniszterelnök főtanácsadója, az RTL Klub igazgatósági tagja, ellátogatott a néhány hete létező Heti Hetes c. műsor készítőihez és kifejtette, hogy nem tartja kiegyensúlyozottnak a műsort.

● A MALÉV-nál menesztettek néhány középvezetőt, amiért Orbán Viktor küldöttségének nagy része lekéste Londonban a kanadai csatlakozást.

● Jeszenszky Géza nagykövet, cégjelzéses papíron, magát nagykövetként aláírva, levelet írt Fábry Pálnak, a Pulitzer alapítvány alapítójának, melyben kifejtette, hogy Magyarországon sajnos rendre olyanok kapják a Pulitzer díjat, akik ártanak az országnak, s akikre a rendes magyarok megvetéssel gondolnak

● Szabó János honvédelmi miniszter autója elütött egy 16 éves kerékpárost. A miniszternek a kisebb ijedtségen kívül nem esett baja.

● Február 13-án, a Becsület Napjának éjszakáján a fajtiszta árja testvérek hangosan mulatoztak egy szórakozó helyen. A hangoskodásra kiszállt a rendőrség. Hitler kései követői hosszú kések híján letört nyakú sörösüvegekkel estek a zsernyákoknak, végül jött az erősítés, ekkor meg az árjákat verték némiképp hülyére.

● Egy elbocsátott békéscsabai plébános bedobta a világi köztudatba az addig csak egyházi körökben ismert bitang kassza fogalmát, vagyis, hogy a katolikus egyháznál kettős könyvelést vezetnek. Isten szeme ugyan mindent lát, ám az APEH fürkésző tekintete elől, legalábbis, ha eléggé ügyes a polgár, el lehet rejteni ezt-azt. Kiderült, hogy a derék egyházfiak bizony nem mindig fizették a földi törvények által szabályozott adókat és tébé járulékokat. Gyulai püspök úr azzal védekezett, hogy ők felelősséggel tartoznak a hívők felé, nem herdálhatják el a pénzüket tébé járulékra.

● Az MTK - FTC meccsen, (a Fradi nyert 3-2-re), ferencvárosi szurkolónak egy csoportja azt dalolta önfeledten: Indul a vonat Auschwitzba... A rendőrség szóvivője a meccs után azt nyilatkozta, hogy a kétségtelenül visszataszító rigmus nem merítette ki a közösség elleni izgatás fogalmát, merthogy nem uszítottak az illető közösség megsemmisítésére.

● A XI. kerület kisgazda-miépes önkormányzati képviselői olyan javaslatot nyújtottak be az önkormányzathoz, hogy a kerületben lévő Bartók Béla utca nevét változtassák át Horthy Miklós útra.

● A magyar rendőrség ünnepélyes külsőségek közepette, a dolgozók sorfala előtt, bilincsben vezette el az esztergomi Magyar Suzuki gyár három legfőbb vezetőjét. (Két magyar, egy japán.) Orbán Péter országos rendőrfőkapitány az eset kapcsán elmondta: meg kívánták előzni, hogy a japán úr esetleg kárt tegyen magában. Orbán Péter hozzátette: jól ismeri a japán lélek apró rezdüléseit, aki olvasott már szamuráj történeteket, az tudja, hogy ezek a japánok mindenre képesek.

● A Magyar Labdarúgó Szövetség az „Auschwitzos” MTK - FTC meccse után a következő, döntést hozta: a Ferencvárosi Torna Club 100 ezer, míg a Magyar testgyakorlók Köre 150 ezer forintnyi büntetést köteles fizetni a labdarúgó szövetség kasszájába. Az ok: a fradisták azért fizetnek, mert zsidóztak, az emtékások meg azért, mert lefasisztázták a fradistákat.

● Meglopták Id. Orbán Győzőt, Orbán Viktor édesapját. A köztiszteletben álló bányatulajdonos éppen a présházában dolgozgatott, amikor egy eddig ismeretlen ember kinyitotta a présház bejáratánál parkoló gépkocsiját és elemelt az ülésről 440 ezer forintot, meg az ott lévő iratokat.

Forrás: Hírklikk