Világrekord: kinevezése napján rúgták ki a miniszteri biztost

Föld S. Péter 2021. március 22. 15:20 2021. márc. 22. 15:20

Kaderják Pétert január végén mentették fel klímaügyekért felelős államtitkári megbízatása alól, de sokáig nem maradt feladat és munka nélkül: március 12-én a Magyar Közlönyben tették közhírré, hogy Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter március 15-i hatállyal a hazai akkumulátor iparág fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki. Az öröm – már amennyiben ezt annak lehet nevezni – nem tartott sokáig: március 19-én a Magyar Közlönyben már az a bejelentés volt olvasható, hogy Palkovics László március 15-i hatállyal visszavonta Kaderják Péter kinevezését. Tehát, ugyanarra a napra időzítve, amikor kinevezték.

Kaderjáknak, más feladatai mellett, az lett volna a dolga, hogy az európai uniós és nemzetközi kormányzati fórumokon képviselje a hazai akkumulátoripar érdekeit. Erre szólt a felkérés, és nyilván azért rá esett a választás, mert Palkovics miniszter március 12-én – de még március 18-án is – úgy látta, hogy Kaderják Péternél jobban senki más nem képes képviselni a hazai akkumulátoripar érdekeit, különös tekintettel az európai uniós, és a nemzetközi kormányzati főrumokra.

Március 19-én tehát már más volt a leányzó fekvése. Hogy mi történt röpke egy hét alatt, amiért a március 15-i kinevezést visszavonták, nem tudni. Lehet, Palkovics miniszter rájött, hogy Kaderják Péter miniszteri biztosként mégsem képes kiemelkedő színvonalon képviselni a magyar akkumulátoripar érdekeit az európai uniós, valamint a nemzetközi kormányzati fórumokon. De az sem kizárt, hogy nem Kaderják Péter – amúgy az energetikai szakma által elismert – kvalitásaival volt baj, hanem valami megváltozott. Jelesül az, hogy a magyar akkumulátoripar képviselete március 19-én már nem volt annyira fontos, mint március 12-én – sem az európai uniós, sem a nemzetközi kormányzati fórumokon.

Ha nem ismernénk a történet szereplőit és a körülményeket, vagyis, nem tudnánk, hogy Magyarországon élünk, akkor Parkinson professzor egyik sokat idézett törvénye jutna az eszünkbe. Miszerint, ha valaki megfelel egy poszton, akkor előléptetik, ha ott is jól teljesít, akkor ismét, és ez egészen addig így megy, ameddig el nem jut arra a szintre, ahol már nem képes megfelelni a munkájával kapcsolatos elvárásoknak. Akkor aztán ott marad az idők végeztéig.

De itt persze nem erről van szó. Tudjuk, hogy hol élünk: egy olyan országban, ahol a szakértelem egyre inkább bolsevista trükknek számít, a kormány iránti lojalitás felülírja a hozzáértést, a bólogatásra való készség a szakmai szempontokat.

Ezt látszik alátámasztani az a 444-nek nyilatkozó személy, aki szerint Magyarországon a nem politikai kinevezettekre „békeidőben” is nehéz sors vár. Ők ugyanis a szakma felől érkeznek, ezért idővel konfrontálódnak a politika erős embereivel, és ezeknek a harcoknak a megvívásához az esetek többségében nem rendelkeznek sem kellő politikai tapasztalattal, sem elegendő kapcsolatrendszerrel. A választás közeledtével pedig még az átlagosnál is nagyobb hangsúlyt kap a politikai kormányzás, amely minden esetben felülírja a szakmai szempontokat, igazi szakembernek ekkor már nincs mozgástere, mert akadályozza a kormány választási nyomulását.

Ezek tehát ennek a nem mindennapi magyar világrekord születésének a körülményei. Azért egy kicsit aggódunk a magyar akkumulátoriparért: vajon lesz-e megfelelő képviselete az európai uniós és a nemzetközi kormányzati fórumokon?