Visszatér az amerikai külügybe az Orbán-kormány egyik legnagyobb kritikusa

HírKlikk 2021. január 16. 19:45 2021. jan. 16. 19:45

Joe Biden hivatalba lépésével az Obama-kormány több veterán diplomatája visszatér az amerikai külügyminisztériumba – derült ki Biden szombati bejelentéséből.

A magyar állami hírügynökség szerint az Antony Blinken vezette külügyminisztérium második embere külügyminiszter-helyettesként Wendy Sherman lesz. Neki kulcsszerepe volt az Iránnal folytatott nukleáris tárgyalásokon, amelyeken a 2015-ben kötött, hathatalmi megállapodást készítették elő.  Polgári védelemért, demokráciáért és emberi jogokért felelős államtitkári posztra jelölte Joe Biden Uzra Zeyát, aki 2018-ban mondott fel a külügyminisztériumban, arra hivatkozva, hogy a Trump-kormány rasszista és szexista megfontolásokat érvényesít a külügyminisztériumi és nagykövetségi kinevezéseknél.

Biden kijelölt külügyminiszterét, Antony Blinkent kedden hallgatja meg a szenátus külügyi bizottsága.  A külügyminisztérium politikai ügyekért felelős államtitkára az a Victoria Nuland lesz, aki az Obama-kormány idején külügyi szóvivőként, majd a minisztérium Európáért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott, előzőleg pedig – a Bush-kormány idején – NATO-nagykövet volt.

A Népszava megjegyzi, Nuland kinevezése azt vetíti előre, hogy ismét éles bírálatokra számíthat az Orbán-kormány Washingtonból. Szijjártó Péternek sem lehetnek túl jó emlékei az amerikai politikusról, ugyanis sokszor rossz hangulatú beszélgetéseik voltak, sőt, előfordult olyan is, hogy kiabáltak egymással.

Forrás: MTI