Vitatható az EU Oroszország-politikája

HírKlikk 2021. február 24. 20:18 2021. feb. 24. 20:18

Az Európai Unió testületeinek és a tagállamok vezetőinek Németországra van szükségük az Oroszországgal szembeni közös politika kialakításához, de Angela Merkel nem kész a feladat vállalására – írta elemzésében Judy Dempsey a Carnegie Europe oldalán megjelent elemzésében. Az unió külügyminiszterei hétfőn Moszkvával szembeni új szankciókról döntöttek Alekszej Navalnij bebörtönzése nyomán.

Joseph Borrell, az EU vezető diplomatája kétségbe esetten igyekezett visszaszerezni valamennyit tekintélyéből azt követően, hogy moszkvai látogatásán Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nyilvánosan megalázta. Borellt előre figyelmeztették, hogy nem jó a látogatás időzítése, nem rendelkezett az összes uniós tagállam támogatásával, és nem volt világos elképzelése arról, mit akar elérni a Lavrovval való találkozón. 

Amit Borell a külügyminiszteri értekezlet után az EU jövendő hármas megközelítéséről kifejtett, az olyan volt, mintha az unió csak most ismerné fel Moszkva évek óta követett taktikáját – áll a Carnegie Europe írásában. A mostani megközelítés, ezen belül az egyes személyiségekre vonatkozó beutazási tilalom csak még inkább megkeseríti a Kreml és Brüsszel közötti kapcsolatokat. Emellett megmutatja, hogy az európaiak még mindig tehetetlenek és megosztottak azzal kapcsolatban, hogyan lehetne stratégiát kidolgozni a nagy keleti szomszéd kezelésére. 

Lengyelország – a balti államokkal együtt – sokkal keményebb álláspontot követel az uniótól, ezen belül az Oroszországból Németországba vezető Északi Áramlat 2 gázvezeték építésének leállítását. Más országok, például Olaszország, Görögország és Spanyolország az északi és keleti tagállamokkal ellentétben, nem lát fenyegetést Moszkvában, de támogatja a szankciókat. A dél-európaiak a migrációban és a közel-keleti instabilitásban látják magukra nézve a legnagyobb veszélyt. Az EU-nak most a nézeteltéréseket félretéve, el kell döntenie, milyen viszonyt kíván fenntartani Moszkvával. 

Ha kül- és biztonságpolitikáról van szó, akkor különösen Moszkvával kapcsolatban Berlin szerepe döntő. Németország számára az Oroszországgal szembeni stratégiai fellépés problémája a második világháborúra, a holokausztra és a nácik pusztítására nyúlik vissza. És Berlin minden figyelmeztetés és bírálat ellenére, a gázvezetékkel ragaszkodik a vonalához. Frank-Walter Steinmeier ezzel kapcsolatos megnyilatkozásai sokkolták Lengyelországot, Ukrajnát, és több más kelet-európai államot, amelyek nagyon megszenvedték a nácik dúlását, majd megszállta őket a Szovjetunió. 

Steinmeier álláspontjának másik oka, hogy az idősebb német szociáldemokraták és kereszténydemokraták szerint nem szabad elszigetelni Oroszországot. Ez állt a német úgynevezett keleti politika mögött is, amit a szociáldemokraták indítottak el a késői hatvanas években. Célja a változás közeledés útján való elérése volt, de ez nem valósult meg. 

Merkel – az Északi áramlat 2-től eltekintve – másként közelített Oroszországhoz: Ukrajnán át. 2014-ben, a Krím annektálása és a Donyeck medence keleti részébe való behatolás nyomán ő bírta rá az összes tagállamot, hogy támogassák a szankciókat, és ez nem volt könnyű feladat. Azóta ezeket hosszabbítják. Ám a büntető intézkedések nem jelentenek egyben stratégiát is. Stratégia lehetne a politikai párbeszéd Putyin Oroszországával, de ez nem reális opció. Ez még egy ok arra, hogy Ukrajna ügyében az EU stratégiai együttműködésre törekedjen Ukrajnával. Merkel eddig nem ingott meg Ukrajnával kapcsolatban, a korrupció és az oligarchák uralma ellenére sem, ami nagyon megnehezíti az átalakulást. Valójában Ukrajna ilyen támogatása – ha indirekt módon is – felér egy Oroszországgal kapcsolatos politikával, és ezt az EU-nak nem kellene elvetnie – írta Judy Dempsey.

Forrás: Hírklikk