Vitatkoznak a Fidesz bölcsőjéről

HírKlikk 2019. február 18. 06:03 2019. feb. 18. 06:03

Még mindig nem vette át az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) a Budapest XI. kerületében lévő Bibó István Szakkollégiumot - tudta meg a Napi.hu.

Az ügy még évekkel ezelőtt indult: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) ugyanis 2016. szeptember 26-án kötött szerződést az ELTE Bibó István Szakkollégium felújítására és az épület bővítésére a Penta Industry Kft.-vel, nettó 405 millió forintért. Akkor sürgősséggel választotta ki a Pentát az MNV, mégpedig "előre nem látható események által kiváltott rendkívüli sürgősségre" hivatkozva.

A sürgősséget a 2017-es budapesti vizes világbajnokság indokolta, az épületet ugyanis szálláshelyként használták volna. A világbajnokságra nem lett kész az épület és bár a rendezvény már másfél évvel ezelőtt véget ért, az ELTE még mindig nem használhatja az állami kézben - azaz a MNV tulajdonában - lévő ingatlant, amely arról is nevezetes, hogy 1988-ban itt alapították meg a Fideszt.

A beruházás azóta sem lépett előrébb, legalábbis az ELTE még "nem költözött" be, ezért a Napi.hu megkereste az egyetemet, hogy hol tart az épületfelújítás, mikortól és mire fogják használni az ingatlant.

A beruházás befejezését követően az MNV Zrt. birtokba vette az ingatlant, azonban garanciális hibajavítások, valamint a használatbavételi engedély megszerzéséhez szükséges dokumentáció kapcsán az MNV Zrt. vitában áll a kivitelezővel. Ezen hibákat az MNV Zrt. igazságügyi szakértő bevonásával vizsgáltatja - közölte az ELTE.

Az egyetem tájékoztatása szerint, ha sikerül átadni az épületet, akkor az egyetem hallgatói lakhatnak ott. Az egyetem továbbá azt is közölte, hogy a beruházás és az átadás csúszása nem jelentett többletkiadást.

Forrás: Napi.hu