Volt egyszer egy... politika - 2. rész: „Sok egy pártnak, de kevés egy kormánynak”
A magyar sajtó afféle csodaként kezeli, hogy mennyire komoly tárgyalások előzték meg Németországban a szociáldemokraták, a zöldek és a liberálisok kormányalakítását. Szinte rácsodálkoztak, hogy jé, így is lehet kormányt alakítani, de jó volna, ha ez itthon is hasonlóan történne. Csakhogy elfelejtkeztek arról, hogy volt már ilyen! 1994-ben ugyanis még tudtuk, hogy milyen a parlamenti demokrácia, és annak megfelelően viselkedtünk – reméljük, így lesz ez 2022-től is. Az 1994-es kormányalakítás történetét az „Azok a koalíciós évek” című könyvemben dolgoztam fel dokumentumok alapján, s most ennek segítségével szeretném felidézni azokat a ’94-es nyári napokat. Akit érdekel és van türelme, kérem, kövesse majd történetünket – s ha eközben olyan érzése támadna, hogy valójában ez 2022-ről is szól, akkor biztosíthatom felőle: nem téved.
2. rész
„Sok egy pártnak, de kevés egy kormánynak”
Az érzelmi tényezők mellett, a koalíció igényét racionalitás is építette. Az MSZP és az SZDSZ együttes akarása azt jelenítette meg, hogy milyen politika mögött biztosítható erős kormánytöbbség. Ezt Pető Iván később úgy fogalmazta meg: „Az MSZP-re szavaztak, mert azt szeretnék, ha vége szakadna az átmenet megrázkódtatásainak, ha az élet kiszámíthatóbbá, tervezhetőbbé és kevésbé nehézzé válna. De többnyire azt is sejtik, hogy ha a változás nem folytatódik, akkor a baj csak súlyosbodni fog, s ezért koalíciót akarnak az SZDSZ-szel.” S ami még ennél is fontosabbnak tűnt: az SZDSZ számára egy következő választás utáni, esetleges jobboldali koalícióban való részvétel nem látszott sem ígéretesebbnek, sem könnyebbnek, mint velünk.
Ez vezetett oda, hogy az SZDSZ – annak ellenére, hogy kételyei voltak, mennyiben azonosul érdemben az MSZP a Békesi-féle gazdaságpolitikai programmal, illetve, hogy nagy különbség volt az alkotmány fontos elveiről, az önkormányzati rendszerről, a szakszervezetek és a pártok viszonyáról is közöttünk – a koalíciós tárgyalások mellett döntött. Ennek az együttműködésnek mindkét táborban akadtak komoly kritikusai és ellenzői. Az ellenérzések nem voltak alaptalanok, hiszen szocialista oldalról helyesen érzékelték sokan azt, hogy egy olyan párttal kellene együttműködnünk, amely annak idején éppen azért alakult és szerveződött meg, hogy a hatalomból kibillentse nemcsak az MSZMP-t, hanem az MSZP-t is. Szabaddemokrata oldalról nézve persze elmondható volt, hogy az ellenzékben együtt eltöltött négy év sem feledtette el velük azt a tényt, hogy merőben másképpen értékelik az előző negyven évet, mint mi – s a választási eredmények ellenére sem tartják semmilyen formában folytathatónak a szocialista kísérletet.
Időközben, az informális érintkezések révén, illetve a két párt vezetőinek június 2-i találkozóján tisztázódott, hogy az MSZP június 4-ére összehívott kongresszusának feladata hivatalosan dönteni a koalíció kezdeményezéséről, s ha a tárgyalások eredményesek, mindkét párt újabb kongresszust, illetve küldöttgyűlést tart. Az, hogy a szocialista párt kongresszusa kezdeményezi a koalíciót, aligha lehetett kétséges. Az azonban bizonytalanabbnak tűnt, hogy az SZDSZ küldöttgyűlése felhatalmazást ad-e a tárgyalásokra. Egyedül maradtam viszont azzal az álláspontommal, hogy az MSZP keresse meg tárgyalási ajánlattal a Fideszt is, hiszen a közvélemény ezt elvárta volna tőlünk. Mivel Horn Gyula és mások sem kívánták a fiatal demokratákat közvetlenül megkeresni, a hárompárti koalíció lehetősége formálisan is megszűnt.
Az MSZP részéről a koalíció történelmi értelme és funkciója az volt, hogy ez a koalíció mosta le az MSZP utódpárti jellegét, a megbélyegzés politikája ezt követően értelmetlenné vált. Az MSZP immár véglegesen konszolidálódott balközép pártként, és ezt méltányolták is a választók. Az SZDSZ oldaláról szintén hasonló, komoly előnyökkel járt a koalíció. Az SZDSZ lényegileg vesztes párt volt 1990-ben az MDF-fel szemben, miként vesztes párt lett 1994-ben is, az MSZP-vel szemben. A választási veszteségét csak úgy alakíthatta át pszichológiai és szociológiai értelemben vett győzelemmé, ha kormányzati szerepet vállal.
(Folyt. köv.)
Az 1. rész ide kattintva olvasható.
