Volt egyszer egy... politika – 4. rész: „Megvallom, atyám, ez nem szerelmi házasság”

Szekeres Imre 2021. december 30. 08:33 2021. dec. 30. 08:33

A magyar sajtó afféle csodaként kezeli, hogy mennyire komoly tárgyalások előzték meg Németországban a szociáldemokraták, a zöldek és a liberálisok kormányalakítását. Szinte rácsodálkoztak, hogy jé, így is lehet kormányt alakítani, de jó volna, ha ez itthon is hasonlóan történne. Csakhogy elfelejtkeztek arról, hogy volt már ilyen! 1994-ben ugyanis még tudtuk, hogy milyen a parlamenti demokrácia, és annak megfelelően viselkedtünk – reméljük, így lesz ez 2022-től is. Az 1994-es kormányalakítás történetét az „Azok a koalíciós évek” című könyvemben dolgoztam fel dokumentumok alapján, s most ennek segítségével szeretném felidézni azokat a ’94-es nyári napokat. Akit érdekel és van türelme, kérem, kövesse majd történetünket – s ha eközben olyan érzése támadna, hogy valójában ez 2022-ről is szól, akkor biztosíthatom felőle: nem téved.

4. rész

„Megvallom, atyám, ez nem szerelmi házasság.”

A két párt elnöke 1994. június 24-én írta alá a közel három hetes tárgyalás eredményeként született megállapodást, amely a záradéknak megfelelően, az MSZP június 26-i kongresszusának, illetve az SZDSZ ugyanakkor tartott küldöttgyűlésének jóváhagyásával vált érvényessé. Az előzetes tervekhez képest az MSZP elnöksége Horn Gyula javaslatát, Medgyessy Péter miniszterré történő jelölését nem hagyta jóvá, helyette Pál László lett az ipari és kereskedelmi miniszter. Az SZDSZ viszont nem fogadta el Baráth Etele jelölését környezetvédelmi miniszternek, helyére Baja Ferenc került. 1994 június 24-én a koalíciós tárgyalások végén aláírt 114 oldalas dokumentum, a kormányprogram, megteremtette egy új típusú, valódi koalíció lehetőségét, amelynek koordinációs szerve a konszenzusos elven működő Koalíciós Egyeztető Tanács (KET) volt, s ez a politikai konstrukció elnyerte az összehívott kongresszusokon az MSZP, illetve az SZDSZ delegátusai többségi támogatását.

Fontos elemük volt a koalíciós tárgyalásoknak és az azt követő megállapodásnak, hogy a két párt a több mint kétharmados parlamenti többségével csak kivételes esetben kíván élni. A parlamenti házszabály szerint ugyanis, ha egy javaslat a bizottságban kevesebb mint egyharmados támogatást kap, csak frakciótámogatással kerülhetett volna korlátozott számban a plénum elé. Mivel az ellenzéknek nem volt egyharmada, abban állapodtunk meg, hogy az Országgyűlés fontosabb bizottságaiban helyeket átengedve biztosítjuk a számarányukat meghaladó befolyásukat.

A koalíciós megállapodás érdekességei kétségtelenül az első részben rögzített működési szabályok voltak. Persze már önmagában az, hogy ezúttal írásos koalíciós megállapodás született, előrelépés volt az előző kormányhoz képest, ahol ilyesmire még csak kísérlet sem történt. Az együttes kormányzást garantálni kívánó egyetértési jog megteremtését az MSZP abszolút parlamenti többsége indokolta, hiszen relatív többség esetén a szokásos együtt szavazás kényszere elegendő lett volna. A két párt képviselői egyetértettek abban is, hogy a koalíciós megállapodásunk nem épülhet be a magyar jogrendszerbe. Ezért azt a megoldást választottuk, hogy az úgynevezett koalíciós egyetértési jogot a kormányon belül egy SZDSZ által delegált miniszter gyakorolja, koalíciós miniszterelnök-helyettesként megnevezve, de jogosítványait, különleges státusát csak a két párt közötti nyilvános megállapodás és nem jogszabály rögzítette.

A koalíciós kormányzás alapját az MSZP és az SZDSZ képviselőcsoportja biztosította, amely tulajdonképpen minden nap, éjjel-nappal működött. Az MSZP 209 fős frakciójának működése egy olyan frakciószabályzaton alapult, amely egyidejűleg volt demokratikus és hatékony. Ennek köszönhetően tudta meghozni a legnehezebb döntéseket úgy, hogy egy képviselő vált csak ki személyes vagy politikai okból a négy év alatt. A képviselőcsoportnak kellett kezelnie az összes konfliktust, mint amilyen például a Horn Gyula és Békesi László közötti kényszer-megállapodás volt, amely szerint mindkét fél tudomásul veszi, hogy a másik nélkül nem lehet kormányozni, egyben azt is, hogy az egyiknek felhatalmazása van mindenre, a másik pedig elvileg mindent megtehet a gazdaságpolitikában.

Az 1. rész ide kattintva olvasható.

Az 2. rész ide kattintva olvasható.

Az 3. rész ide kattintva olvasható.