Vona Gábor szerint Karácsony Gergely lesz Orbán kihívója

HírKlikk 2021. március 8. 08:55 2021. márc. 8. 08:55

Karácsony Gergelyt tartja legesélyesebbnek Vona Gábor, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje legyen. A Jobbik volt elnökét a napokban többen kapacitálták arra, hogy ő is szálljon be a meccsbe. Vona szerint cudar nehéz lesz az ellenzéknek vidéken győzni.

Vona Gábor a héten jelentette be, hogy az általa vezetett alapítvány online népszavazást kezdeményez, hogy a külföldön dolgozó magyarok is – mint például az Erdélyben élők – szavazhassanak levélben. Több százezer magyar embert érinthet a kérdés, de azt a volt politikus is elismeri, hogy az online népszavazásnak jelenleg nincs közjogi hatása, leginkább véleményalkotó jellege lehet.

Ellenben szeretné, ha idővel Magyarországon elterjedtté válna ez a demokrácia-gyakorlási forma, hiszen költséghatékony módszer lenne az online véleménynyilvánítás, mondhatni az online-demokrácia a lényeges politikai döntések előkészítésére, sőt, a demokrácia átélhetőségét erősítené. A mostani kezdeményezésük egyfajta próba is, igyekeznek a hibákból és a praxisból egy jól működő rendszert kialakítani.

Vona Gábor a Spirit FM „Viccen kívül” című műsorában kifejtette, hogy a külföldön élő magyarok szavazásának megkönnyítése régi adósságuk a jogalkotóknak. A kérdés legérzékenyebb pontja talán az, hogy a kormány azért viszolyog ettől a kérdéstől, mert úgy véli, hogy a külföldön élő magyarok inkább nem kormánypárti szavazók. „Az a legszebb, legjobb legtartalmasabb módja a hatalom megtartásának, ha nem erővel, nem jogkorlátozással történik, ami jelenleg trend a világban. Lehet, hogy a jogkiterjesztő gesztus éppen szavazatokat szerezne a kormánynak” – idézte a Második Reformkor Alapítvány elnökét a műsort szemléző atv.hu.

Arra a kérdésre, hogy az ellenzéki előválasztásokon, mint szavazó részt kíván-e venni, illetve, hogy mi a véleménye az ellenzék esélyeiről, Vona Gábor kétfajta választ adott. Az egyik szubjektív, magánemberi vélemény volt, a másik pedig – elmondása szerint – objektív, egyfajta elemzői álláspont. A szubjektív, személyes válasza úgy hangzott, hogy ma még nem tudja, részt fog-e venni az ellenzéki előválasztásokon, mert bár kormányváltást szeretne, de az ellenzékben sem látja azt, ami őt, mint városi, középosztálybeli értelmiségit megfogná. Nagy dilemma számára ezért az előválasztáson való szavazás kérdése.

Elemzői énje pedig úgy értelmezi a helyzetet, hogy mindegyik ellenzéki jelöltnek vanmak jó és kevésbé jó skilljei.

Talán Karácsony Gergely lehet a folyamat végén az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, benne látja a legnagyobb potenciált, integratív erőt, nem mellesleg a legkomolyabb státusza is neki van, mint regnáló főpolgármesternek.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztás során szerinte Karácsony mellett a második fordulóba, azaz a döntőbe bejutni Jakab Péternek, Márky-Zay Péternek és Dobrev Klárának van esélye. A Momentum vezetőjében, Fekete-Győr Andrásban nem érez most átütő erőt. A második fordulóban, azaz a döntőben pedig – mint korábban is kifejtette – Karácsony Gergelynek lehet a legtöbb tartaléka.

A főpolgármesternek erőssége az, hogy Budapesten az ellenzéki szavazók tudatosak, de a kormányváltók számára az igazi kihívás a vidéken legyőzni a Fideszt. Karácsony Gergely számára is itt, azaz vidéken van nehézség, Márky-Zay vagy Jakab Péter viszont erős lehet az ország ezen részein. „2018-ban vidéken indultam, nagyon nehéz a Fidesz-politikusok, vagy a Fidesz által támogatott polgármesterek vezette településeken nyerni. Nagyon nehéz lesz ez a küzdelem az ellenzéknek” – tette hozzá Vona Gábor, aki a kormányváltás esélyét még mindig kisebbnek látja, mint a Fidesz győzelmét. Bár váratlan történések, politikai hangulatváltozások bármilyen politikai stratégiát elsöpörhetnek.

Egyébként szerinte az is utolsó pillanatban fog eldőlni, hogy a koronavírus-járvány értékelése, a választásokra való hatása tekintetében az ellenzéki („rossz a válságkezelés”), vagy a kormányzati („legyőztük a koronavírust is”) narratíva fog győzedelmeskedni.

Forrás: atv.hu