Zaklatási ügy a Debreceni Egyetemen: távozott a dékán

HírKlikk 2021. január 11. 14:24 2021. jan. 11. 14:24

A 24.hu információi szerint zaklatási ügy miatt kellett távoznia előző év közben Bálint Péternek, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara (GYGYK) dékánjának.

A portál szerint a tanév közbeni váltást csak egy szűkszavú híradás kísérte, csupán a kart 2015 óta vezető Bálint utódjáról számoltak be. A dékán évközi távozása azért is keltett nagy feltűnést, mert 2020 januárjának végén egy konferencián még többéves tervekről számolt be.

A 24.hu azt írja, több forrásból úgy értesült, hogy Bálint hivatalosan nem indokolt távozása mögött zaklatási ügy állhat. Bálint ellen 2019-ben etikai vizsgálat folyt a Debreceni Egyetemen egy zaklatási vád nyomán. Ezt az intézmény etikai bizottságának egyik tagja meg is erősítette. A procedúra a dékánt elmarasztaló megállapítással zárult.

A portál forrása szerint egy női oktató jelentette fel a dékánt, mert „megengedhetetlenül közeledett hozzá”. Bálint az eljárásban ezt nem ismerte el, azt mondta, a stílusa inkább barátkozós és közvetlen jellegű, semmint bántó volt. A 24.hu-nak két oktató is megerősítette, hogy tudnak a zaklatási vádról. Egyikük szerint az ügy „nagyon-nagyon felkavaró és nehéz”, míg másikuk annyit árult el, hogy a karon „tudunk az ügyről, de részleteket nem ismerünk”.

Az érintettek közül senki sem akart nyilatkozni, senki sem adott egyenes választ, sem cáfolatot, sem megerősítést arra, hogy igaz-e az információ, vagy sem.

Forrás: 24.hu