Zöldített is útfelújítás közben a BKK

HírKlikk 2020. augusztus 6. 15:09 2020. aug. 6. 15:09

Az újpesti Berlini utca felújításánál nem csak a burkolat javítását célozta meg a Fővárosi Önkormányzat, hanem fákat is ültetnek és gyepesítettek is.

A megújult utcát elkészülte után, Déri Tibor újpesti polgármester és Dorosz Dávid klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettes is bejárta.

Déri Tibor kijelentette, hogy a Berlini utca nem csak az ott lakók számára fontos, hanem jobb kapcsolatot jelent az Angyalföld vasútállomás és a Belváros irányába is. Örülünk, hogy nem csak a burkolat javítása történt meg, hanem rendezettebb, zöldebb környezet jött létre – tette hozzá.

Dorosz Dávid felhívta a figyelmet arra is, hogy az 1100 méter hosszan felújított út mellett, a megújított kerékpárút fontos szerepet tölt be a kerékpáros-hálózatban, így a külvárosi kerékpározást 8,5 milliárd forint értékű beruházásokkal segítő VEKOP program teljes megvalósulása előtt is érdemben javul a kerékpározás helyzete.

A Fővárosi Önkormányzat tájékoztatása szerint, a Berlini utca és a Szent László út IV. kerületi szakasza évek óta nagyon rossz állapotban volt, a kátyúk és az egyenetlen útfelület balesetveszélyessé vált, ezért az elhanyagolt útszakaszok teljes rekonstrukciójára volt szükség. A megfelelő világítás érdekében, új lámpákat is felszereltek, és a kényelmes kerékpáros közlekedés javítására öntött aszfalt került a biciklisávra. Az összesen 825 milliós beruházás keretében, a teljes akadálymentesítés mellett, a buszmegállók utasváróit is megújították, és a Fővárosi Vízművek társberuházásával több vízvezetéket kicseréltek.

A munkák eredményeként, nem csak az út minősége javult, a zöldítés is fontos szempont volt a kivitelezésben: novemberig 12 új fát ültetnek az útszakasz két oldalára, az útszegélyt pedig 1,5 méteres sávban újragyepesítették.