Zuhanórepülésben Mészáros Lőrinc újságjai, egyre kevesebben olvassák

HírKlikk 2018. november 14. 10:47 2018. nov. 14. 10:47

Fokozatosan egyre inkább szűkül a Mészáros Lőrinchez köthető vidéki lapok vásárlóinak köre - derül ki a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség adataiból.

A lapok értékesített példányszáma három hónap alatt átlagosan 2,5 százalékkal zsugorodott, éves bázison pedig átlagban több mint 13 százalékos a vásárlók lemorzsolódásának aránya – írja az Mfor.hu.

A portál szerint a nyomtatott lappiac általánosságban sem remekel, az eladott példányszámokat illetően a zsugorodás évek óta megfigyelhető trend, az országos terjesztésű kiadványok azonban néha-néha felmutatnak egy-egy jobb időszakot. A vidéki lapok esetében azonban ilyenről nem igazán beszélhetünk; egyértelműbbnek és határozottabbnak tűnik a trend, amire a harmadik negyedév is ráerősített.

Míg egy évvel ezelőtt a vidéki lapokból még közel 225 ezer példány kelt el, 2018 harmadik negyedévében már a 195 ezret sem érte el az eladások száma. A két évvel ezelőtti állapothoz képest, amikor Mészároshoz kerültek a vidéki lapok, az értékesítés még meghaladta a 249 ezret. Egy év alatt így tehát 13,4 százalékos a csökkenés mértéke, a teljes Mészáros-érát nézve, vagyis az elmúlt két évben a vásárlók majdnem 22 százalékát veszítették el a lapok.

Forrás: mfor.hu