Zuschlag megszólalt: nem kaptam pénzt a Fidesztől

HírKlikk 2017. június 22. 05:58 2017. jún. 22. 05:58

Zuschlag János közpénz szabálytalan elköltése miatt korábban hat évet ült, a bíróság szerint "kicsit elkönyvelt" 72 millió forintot, most mégis könyvelőnek tanul, és reméli, hogy jövőre végez a szegedi jogi egyetemen, és jogász lehet. Munkahelye jelenleg nincs, ellenben százmilliós tartozást görget maga előtt, van, amit úgy gondol, hogy soha nem fog törleszteni.

Bár a lángossütés nem jött neki össze a horvát tengerparton, úgy véli, mindent meg kell próbálni az életben, és ő magát alapvetően "próbálkozós típusnak" tartja. A közügyek eltiltása miatt jelenleg még kamarai tag sem lehetne, ügyvéd is csak 2029-től, mégis azért tanul annak, illetve könyvelőnek, mert úgy véli: öreg korára ilyen szakmákra lesz szüksége.

Az egykori szocialista politikus szerint a 2014-ben megjelent könyve kapcsán felmerült vádakról, miszerint ő a Fidesz megbízásából írt, kvázi bosszúból az MSZP ellen, megjegyezte: épp jelenlegi helyzete bizonyítja, hogy nem erről volt szó. "Szerette volna a baloldal azt mondani, hogy én valami Fidesz-ügynök vagyok" - mondta a Hír TV Egyenesen műsorában.

Zuschlag János áldozatnak érzi magát abból a szempontból, hogy amennyi évre, és amiért őt elítélték, rajta kívül más politikust még nem ítélték el. "Azt mondom, hogy rossz helyen voltam, rossz időpontban. (...) A politika áldozatának érzem magamat. (...) Az egész büntetőügyem egy politikailag nagyon átitatott történet volt."

Szerinte, ha az emberek azt várják, hogy súlyos ítéletek szülessenek, akkor azok is fognak születni, és mivel az ő ügyét a médiumok - köztük a Hír TV is - folyamatosan "nyomták", így ez kényszert válthatott ki az igazságszolgáltatásból, amely, szavai szerint, mindig meg akar felelni a politikának (is).

Határozottan állította, hogy a könyve nem Fidesz megrendelésre készült. "Az a könyv tartalmát tekintve tényleg úgy tűnik, hogy a Fidesznek jó dolgokat írt le, de nem azért voltak benne jó dolgok, mert a Fidesz ezt kérte, vagy megrendelte, hanem mert én ezeket a gondolatokat szerettem volna a könyvben eljuttatni az olvasókhoz" - fogalmazott.

Nem esett neki jól, ahogyan Gyurcsány Ferenc nyilatkozott róla a bíróságon, illetve, ahogyan őt kezelték, de azt mondta, nem akart bosszút állni a szocialistákon, csupán elégtételt akart venni. Kijelentette: sem a Fidesztől, sem a Századvégtől, de még csak Habony Árpádtól sem kapott pénzt a művéért. Utóbbival állítólag még csak nem is találkozott.

Bár többször feltűnt a TV2 híradásaiban, például Pukli Istvánt, vagy Vona Gábort lejáratása kapcsán, azt mondja, hogy nem áll kapcsolatban a kormányzópárttal, és arról pedig nincs tudomása, hogy az említett média a Fideszé lenne. Zuschlag azt sem érzi, hogy hogy őt kihasználnák.
Forrás: Hír TV