Aki újságírót eszik, az igazán belehal
|
2016. november 2. 08:16
2016. nov. 2. 08:16
Szörnyű ez az általános hanyatlás... 2000-ben még a történelmi gyökereit kereső Orbán avatta Tisza István újra felállított debreceni szobrát, tegnap meg, amikor az Egyetem elé helyezték vissza, már csak Kósa Lajosra futotta. Nem is beszélve arról, hogy az eredeti szobor felállításánál 1926-ban maga Horthy Miklós jelent meg, a Parlament előtti, oroszlános Tisza-szobornál pedig Gömbös.
Kósának nagyon össze kellett szednie magát, hogy méltó legyen a dicső elődökhöz. De sikerült neki! Kifejtette, hogy sajnálatos módon még mindig "nem úgy gondoljuk a történéseket, mint kellene", pedig tudhatnánk, hogy a Népszabadságra úgy kell tekinteni, mint Hitler hírhedt náci lapjára: a Völkischer Beobachterre.
Imígy lendületet kapván, azt is nehezményezte, hogy nincs elég nemzeti panteon, viszont a temetők tele vannak "munkásmozgalmi panteonokkal", és "ezen változtatni kell". Tényleg, bekerülhetne oda is néhány Tisza a vérvörös csütörtök áldozatai helyett. Most, hogy a sajtó már le van tudva, felkészülnek a temetők.
Kósa széleskörű történelmi műveltségéhez nem férhet kétség, bizonyára alapos ismerője Tisza életművének, ha már sajtóról beszél, akkor a miniszterelnöksége alatt elfogadtatott sajtótörvénynek is. A korlátozó törvény ellen, amely még a "sértő magatartást" is büntetéssel fenyegette, a napilapok címoldalukon tiltakoztak, megszólalt az értelmiség java, "a sajtó államosításáról", "az orosz viszonyok alá taszításáról" beszéltek.
Demonstrációk sorára került sor, a Hősök terén elégették a törvény példányait. Azt viszont nem tudom, Kósa figyelme kiterjedt-e az ellenzéki Vázsonyi Vilmos parlamenti vezérszónoklatára: "Aki újságírót eszik, az igazán belehal."
Imígy lendületet kapván, azt is nehezményezte, hogy nincs elég nemzeti panteon, viszont a temetők tele vannak "munkásmozgalmi panteonokkal", és "ezen változtatni kell". Tényleg, bekerülhetne oda is néhány Tisza a vérvörös csütörtök áldozatai helyett. Most, hogy a sajtó már le van tudva, felkészülnek a temetők.
Kósa széleskörű történelmi műveltségéhez nem férhet kétség, bizonyára alapos ismerője Tisza életművének, ha már sajtóról beszél, akkor a miniszterelnöksége alatt elfogadtatott sajtótörvénynek is. A korlátozó törvény ellen, amely még a "sértő magatartást" is büntetéssel fenyegette, a napilapok címoldalukon tiltakoztak, megszólalt az értelmiség java, "a sajtó államosításáról", "az orosz viszonyok alá taszításáról" beszéltek.
Demonstrációk sorára került sor, a Hősök terén elégették a törvény példányait. Azt viszont nem tudom, Kósa figyelme kiterjedt-e az ellenzéki Vázsonyi Vilmos parlamenti vezérszónoklatára: "Aki újságírót eszik, az igazán belehal."
