Már megint háború lesz

Lendvai Ildikó 2016. december 30. 08:49 2016. dec. 30. 08:49

Szörnyű, hogy egyeseknek még karácsonykor is gonoszságokon jár az eszük. Meg vagyok botránkozva! Nem fogják elhinni, de meghamisították a miniszterelnök interjúját a Fejér megyei Hírlapban, beletoldottak néhány olyan mondatot, amit neki esze ágában sem volt nyilatkozni.

A kiadó gyorsan közleményt adott ki, elnézést kért, jogi eljárást ígért az ismeretlen bűnössel szemben, az online változatban közölte a betoldások nélküli, eredeti szöveget. Eső után köpönyeg, a nyomtatott lappéldányok addigra eljutottak az olvasókhoz. És pont abban a megyében, ahol Felcsút is van! Mi több, pont annál a lapnál történt a csúfság, amelyet sok mással együtt nemrégiben Mészáros Lőrinc-közeli cég vásárolt meg.

Rögtön meg is kezdték a tisztogatást, de úgy látszik, a karácsony kicsit lassította az eljárást, valaki megátalkodott mégiscsak maradt. Még nem találták meg a gazfickót, de mivel ellenzéki pártpolitikusok eddig sem fészkelhették be magukat szerkesztőségekbe, "civil" lehetett az illető.

Ami fényesen igazolja annak az új iránynak a szükségességét, amelyet a jövő esztendőre a kormányfő egy másik interjúban vázolt fel. Szerencsére azt megbízható helyre (a 888-nak) adta, így változatlan szépségében élvezhettük. Eszerint már megint háború lesz. Új ellenség ellen kell hadat viselni: a civil szervezetek ellen.

Többségük feltehetőleg a kormányunk ellen áskálódó háttérhatalmak ügynöke, de most ez mind fel lesz derítve, ki lesz vizsgálva. Az csak a miniszterelnök éberségét bizonyítja, hogy mint megtudtuk, a norvég alapot kezelő Ökotársra annak idején ő adott személyesen kilövési parancsot. Most majd jönnek a többiek is.

Csak két példa az interjúba beleírkáló ismeretlen civil feneketlen gonoszságára. Orbán azt mondta: "Mi kikérjük az emberek véleményét." De a lapban ez olvasható: "Mi kikérjük az emberek véleményét. Bár nem érdekel minket." És ami még rosszabb, Orbán egyik leghangzatosabb ígéretét ("Az ápolónők bérét is folyamatosan emeljük") is tönkretette ez a szöveg-orgyilkos, amikor folytatást illesztett hozzá: "A kórházi hullák száma is emelkedik."

Ez már valóságos felségsértés, szinte vért kíván. Na jó, nem vért, de a civilekkel való keményebb fellépést, zéró toleranciát biztosan.Még jó, hogy kormányunknak ez is a szándéka!