Meghalt Nyers Rezső. Szerettem.
A nekrológokban inkább méltatni illik a távozót, de ő ebben is különlegesnek számított. Szeretetre méltó volt, pedig a politikusokat ritkán lehet csak úgy, egyszerűen szeretni, anélkül, hogy egy "de"-vel kezdődő mondatot ne kelljen gyorsan hozzátenni. Ők se gyakran szeretik egymást.
De őt lehetett. A régi idők neveltje volt, a korszakot megújító fényes teljesítményekkel, de néha osztozva a kor szégyeneiben is, mégsem jött az ember szájára, hogy "Nyers elvtársnak" szólítsa. "Rudi bácsi" volt minden ismerősének, bácsi, és nem hivatalos méltóság.
Kis, madárcsontú ember, a mesebeli manók hegyes orrával, csendes somolygásra álló szájjal. Régebben létezett az a bárgyú kifejezés, hogy "emberarcú szocializmus". Ha volt igazságtartalma, akkor róla mintázták. Ha az ő 68-ban kezdődő reformjai nincsenek, többen egy percig sem gondoltuk volna később, hogy van keresnivalónk az állampártban.
Nekünk ő volt a legendás "68", amelynek lendületét , fiatalságát és reményét Orbán nem véletlenül akarja kitörölni a világtörténelemből. A reformszellem a reformok után, félreállítva is vele maradt. "A társadalmi megújulás szellemi megalapozása" érdekében alapította Vitányival, másokkal 1988-ban az Új Márciusi Frontot.
A fiókomban őrzöm a 112. számú tagsági igazolványát.
Hát persze, hogy ő lett az új párt, az MSZP első elnöke. Még dühös is voltam Horn Gyulára, aki felváltotta a székben, csak később tanultam meg tisztelni politikai képességeit, vezetői erejét, ma már visszasírt teljesítményét.
Rudi bácsiban valószínűleg több volt a csendes bölcsesség, mint a harcrakészség. De szelidségében is szívós volt, ha az igazságáról volt szó.
Az Új Márciusi Front igazolványával együtt még valahol ott lehet a fiókomban a réges-régi állampárti tagkönyv is, aminek Rudi bácsi nélkül nemigen vágytam volna a birtoklására.
Neki el lehetett hinni, hogy a rendszer reformálható, hogy a nagyobb egyenlőség eszményei majd összeférnek egy működő gazdasággal és demokráciával is. Nem relikviának tekintem, de szégyelltem volna a mozdulatot, amellyel sunnyogva kidobom.
És persze ott van az 1989-es első MSZP-s igazolványom, -akkor ő volt az elnöke-, nem is könyvecske még, csak egy kettéhajtott kis kartonlap.
Igaz, van ott minden, a régi képviselői igazolványok mellett -talán jelképesen- egy lejárt vezetői jogosítvány is. A fiókomban ott van Nyers Rezső.
