A Budapest Honvéd nyerte a Magyar Kupát

HírKlikk 2020. június 4. 05:00 2020. jún. 4. 05:00

A Budapest Honvéd története során, nyolcadik alkalommal diadalmaskodott a labdarúgó Magyar Kupában: a tavaly is döntős kispestiek 2-1-re győzték le a Mezőkövesd csapatát a Puskás Arénában rendezett szerdai fináléban.

A Honvéd 1926, 1964, 1985, 1989, 1996, 2007 és 2009 után emelhette magasba a trófeát, amelyet ezúttal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke közösen adott át.

A fővárosiak győztes gólját az a Djordje Kamber szerezte, aki ezt megelőzően, három kupadöntőben volt a vesztes csapat tagja: 2010-ben zalaegerszegiként, 2013-ban győriként, egy éve pedig honvédosként bukta el a finálét.

A Budapest Honvéd kupagyőztesként a következő idényben az Európa-liga selejtezőjében indulhat, az első döntőjében szerepelt Mezőkövesdnek is megvan erre a lehetősége a bajnokságból, mivel jelenleg harmadik az OTP Bank Ligában.

    Magyar Kupa, döntő:
Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (1-1)
---------------------------------------------
Puskás Aréna, 10 000 néző, v.: Bognár
    gólszerzők: Neszterov (33., öngól), Kamber (56.), illetve Pekár (37.)
    sárga lap: Lovric (38.), Gazdag (55.), illetve Vadnai (89.), Besirovic (90.)

    Budapest Honvéd:
    ----------------
Tujvel - Batik, Kamber, Lovric - Ikenne-King (Aliji, 84., Niba 98.), Gazdag (Nagy G., 84.), Hidi, Szendrei, Uzoma - Ugrai (Kesztyűs, 79.), Lanzafame (George, 84.)

    Mezőkövesd Zsóry FC:
    --------------------
Szappanos - Eperjesi (Farkas D., 70.), Neszterov, Pillár, Silye (Vadnai, 70.) - Cseri, Karnyicki, Berecz, Besirovic - Zivzivadze, Pekár (Jurina, 79.)

A magyar szövetség tájékoztatása szerint, mind a tízezer jegy elkelt, amit a járványügyi helyzetben áruba bocsátottak. A szurkolók többnyire betartották a távolságtartást, ez alól kivételt jelentett a két kapu mögötti rész, ahol táborok foglaltak helyet. A kispestiek hazai pályán érezhették magukat, mert egyrészt egy hete már játszottak a Puskás Arénában, másrészt többen buzdítottak nekik.

Kiegyenlített első félidőt láthatott a publikum. A találkozó elején ugyan valamelyest többet volt a labda a mezőkövesdieknél, ráadásul a Honvéd térfelén, de fölényük – egyetlen helyzetet leszámítva – meddőnek bizonyult. A 25. percben kötelezően elrendelt ivószünetet követően, fordult a kocka. Akkor a piros-feketéknél volt többet a labda, és ha szerencsés körülmények között is, de megszerezték a vezetést Kamber megpattanó lövésével. A borsodiak egyenlítésére viszont alig néhány percet kellett várni, ugyanis az elődöntőben remeklő Tujvel „bevédte" Pekár 25 méteres szabadrúgását. A hibája után is bizonytalan volt Tujvel, egy lövés középre pattant ki róla, de a szünetig nem esett több gól.

A második játékrészt egyértelműen a Mezőkövesd kezdte jobban, sorra vezette a veszélyes akciókat. A Honvédnak csak a védekezésre futotta az erejéből, azt viszont hatékonyan és eredményesen tette, mert Tujvelnek nem kellett védenie sem. A Honvéd aztán első valamire való lehetőségét gólra váltotta Kamber közeli fejesével. A gól nem változtatta meg alapjaiban a játék képét: továbbra is a Mezőkövesdnél volt többet a labda, a Honvéd pedig gyors ellentámadásokra rendezkedett be, komoly helyzete viszont egyik csapatnak sem volt. A hajrára valamelyest fokozódott a nyomás a Honvéd kapuján, azonban Tujvelnek továbbra sem akadt komoly védeni valója, így a kispestiek viszonylag magabiztosan őrizték meg minimális előnyüket a lefújásig. Ráadásul a csereként beállt George két „meccslabdát" is elhibázott.

Forrás: MTI