Az olimpia elmaradása a jövő évi Világjátékokat is érintheti

HírKlikk 2020. március 26. 19:57 2020. márc. 26. 19:57

A Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) szerint, most még korai arról nyilatkozni, hogy a 2021-es Világjátékokat miként érintheti a tokiói olimpia elhalasztása.

Az ötkarikás programban nem szereplő sportágak legnagyobb, szintén négyévenkénti seregszemléje, a Világjátékok, amelyet legközelebb – a tervek szerint – jövő július 15. és 25. között rendeznek meg az Egyesült Államok-beli Birminghamben.

A jövő nyári Világjátékok megrendezését befolyásolhatja a tokiói olimpia elcsúsztatása, azonban a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) csütörtöki tájékoztatása szerint, az IWGA jelenleg még túl korainak tartja, hogy a multisport-eseménnyel kapcsolatban lehetséges változásokról foglaljon állást.

„A konkrétumokhoz több információra van szükségünk, elsősorban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság részéről" – írták közleményükben.

José Perurena, a szervezet elnöke már korábban jelezte: elképzelhető, hogy a játékokat megelőző egyes kvalifikációs versenyeket törölnek vagy elhalasztanak a járvány miatt. Az máris biztos, hogy a szervezet idei közgyűlését április helyett novemberre helyezték át.

A 2021-es, birminghami Világjátékokra 30 sportágban 100 ország 3600 sportolóját várják. Magyarországon az 59 sportágat összefogó NVESZ feladatkörébe tartozik az eseményre való felkészülés és az azon való részvétel.

Forrás: MTI/Hírklikk