Berobbant a magyar sportcsatornára a baseball

Csanádi Dávid 2020. július 24. 10:52 2020. júl. 24. 10:52

Sport- és televíziózás-történeti eseménynek lehettek tanúi pénteken hajnalban, akik ébren tudtak maradni: először közvetített magyar csatorna baseballmérkőzést az amerikai profi bajnokságból, a Major League Baseball-ból (MLB). És nem is akármilyet.

A baseballnak minden esélye megvan rá, hogy a magyar sportkedvelők megszeressék. Bár játszani bonyolult, jól játszani meg pláne, a szurkoló számára az első pillanattól élvezhető, csupán az alapokkal kell tisztában lenni – ebben nagyon hasonlít a labdarúgáshoz. És nagyszerű játék, akár játssza az ember, akár nézi. A Sport TV pedig, miután elvesztette az amerikai foci közvetítésének jogát, úgy döntött, hogy megszerzi az MLB-jét. Alighanem jól tette.

E sorok szerzője kétszeresen is örült, amikor néhány napja kiderült, hogy péntek hajnalban a Washington Nationals és a New York Yankees mérkőzésével útjára indul a magyar baseball-közvetítések sora. Egyrészt, mert a jenkik régi szurkolója vagyok, másrészt nem kell végre itt-ott talált, nehezen fellelhető streameken néznem a csapatomat – és valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül.

A mérkőzés pedig jó volt, mindjárt az elején sokat megmutatott abból, hogy miért is szeretjük ezt a játékot. A végeredmény nem is fontos (4-1-re nyert a Yankees!), de jó kis meccs volt, amíg tartott… Mert sajnos, az első magyar MLB-közvetítést félbeszakította az eső, ami nem is akart elállni, és mivel a szabályok szerint, a mérkőzés felén túl végeredménynek tekinthető ilyen helyzetben az állás (nem fontos, de 4-1-re nyert a Yankees!), nem nézhettek végig egy teljes meccset a hazai nézők. De lesz még rá bőven lehetőségük, hiszen ugyan a koronavírus-járvány miatt 60 mérkőzésre szűkült a szezon, kezdetnek az is elég.

Az időzítés pedig nagyszerű volt: olyan mérkőzéssel kezdhették a magyar tévénézők a baseball-szurkolást, ahol a tavalyi bajnok és az egyik leghíresebb csapat küzdött meg egymással (természetesen most nem ez a fontos, de 4-1-re nyert a Yankees!), a nagyszerűnél is jobb dobók, a csodálatos ütőjátékosok, de még az esőszünet is csupa érdekességet rejtett kezdő és haladó szurkolónak egyaránt. És teljesen mellékes (nem!), de 4-1-re nyert a Yankees.