Egyszerűbb lett volna törölni az olimpiát, mint halasztani

HírKlikk 2020. július 13. 12:44 2020. júl. 13. 12:44

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint. könnyebb lett volna törölni a 2020-as tokiói olimpiát, mint elhalasztani azt.

„A NOB-nak könnyebb lett volna a játékokat – vis maiorra hivatkozva – törölni, így megkaptuk volna a biztosítási összeget. De mi azért vagyunk a NOB-ban, hogy megszervezzük az ötkarikás játékokat, és nem azért, hogy töröljük" – idézte a német sportvezető L'Equipe-nek adott nyilatkozatát az Eurosport.

Thomas Bach abban bízik, hogy a járvány okozta válság együttműködésre serkenti a nemzetközi szövetségeket és a nagy sportesemények szervezőit. Úgy látja, hogy ahogy a társadalomban, úgy a sportban is nagyobb szolidaritásra van szükség és ezt a pandémia be is bizonyította.

A tokiói olimpia most júliusban kezdődött volna, de a vírus miatt, márciusban példátlan módon úgy döntött a NOB, hogy egy évvel eltolják az ötkarikás játékokat. Azonban egyre több sportoló, sportszervező és virológus amiatt aggódik, hogy vakcina hiányában, még jövőre sem lehet megrendezni a játékokat. Egy közvélemény-kutatás azt mutatta ki, hogy a japánok 77 százaléka is azt gondolja, hogy vakcina nélkül nem lehet megrendezni a játékokat.