Fölényesen nyert Máltán a magyar vízilabda-válogatott

HírKlikk 2019. március 12. 19:30 2019. márc. 12. 19:30

A magyar férfi vízilabda-válogatott 24-8-ra győzött kedden Málta vendégeként a világliga selejtezőjében, a csoportkör hatodik, utolsó fordulójában.

A magyar válogatott már korábban biztosította csoportelsőségét, ami azt jelenti, hogy ott lesz az Európa Kupa nyolcas döntőjében, ahonnan a június második felében sorra kerülő belgrádi világliga szuperdöntőre lehet részvételi jogot szerezni. Utóbbi torna győztese elsőként jut kvótához a 2020-as tokiói olimpiára.

A tét nélküli keddi mérkőzésen Märcz Tamás szövetségi kapitány két újoncnak, Gyárfás Tamásnak (Eger) és Várnai Kristófnak (BVSC) adott játéklehetőséget, a csapatkapitány pedig pályafutása során először Manhercz Krisztián (OSC) volt.

A hazaiaknak eleinte sikerült megakadályozniuk néhány magyar támadást, ennek ellenére az első negyed végére már négygólos különbség alakult ki. A hűvös időben, nagy szélben és szokatlan fényviszonyok között megrendezett meccs folytatásában a vendégek több alkalommal is gyors ellentámadás végén növelték előnyüket, így a nagyszünetben már tíz találattal vezettek.

A máltaiak többször szabálytalankodtak, három játékosuk is kipontozódott, a magyarok viszont két büntetőt is kihagytak, ennek ellenére tovább nőtt a különbség. A negyedik felvonásban már több volt az üresjárat mindkét csapat játékában, a vendégek azonban így is eljutottak öt gólig, összesen pedig 24 találatig.

A házigazdák legeredményesebb játékosa a csapatkapitány Jordan Camilleri volt három góllal.

Forrás: MTI/Hírklikk