Herczig Norbert az Év magyar autóversenyzője

HírKlikk 2018. december 7. 00:26 2018. dec. 7. 00:26

A rali Európa-bajnokság (ERC) hatodik helyezettje, a korábbi négyszeres magyar bajnok Herczig Norbert lett az Év magyar autóversenyzője az Autósport és Formula Magazin által összeállított rangsor alapján.

A MOL Racing Team 43 éves versenyzője a Top 50 magyar autóversenyző elnevezésű, csütörtök esti budapesti gálán vette át a díjat, és az évet értékelve azt mondta, a legnagyobb hiányosságuk Ferencz Ramón navigátorral a külföldi pályák nem százszázalékos ismerete volt. Hozzátette: korábban "álmában sem fordult meg a fejében", hogy az országos bajnokság után egyszer majd lesz lehetősége nemzetközi porondon is versenyezni. 

A gála díszvendége a Dakar-rali kétszeres győztese, a 70 éves francia Jean-Louis Schlesser volt, aki életműdíjat kapott a szervezőktől.

Az Autósport és Formula Magazin tájékoztatása szerint a legjobb 50 magyar autóversenyzőt tartalmazó ranglistát a szerkesztők, valamint más médiumoktól meghívott szakírók és a közönség szavazatai alapján állították össze.

A budapesti Boscolo Hotelben megtartott eseményen mutatták be a magazin gondozásában megjelent Autósport Évkönyv 2018, illetve a Száguldás és Cirkusz 2018-2019 című köteteket. Előbbi a nemzetközi és a hazai sorozatok idei történéseit foglalja össze, míg utóbbi csak a Forma-1 2018-as idényéről szól.

Forrás: MTI/Hírklikk