Kiderült, kivel kerülhetnénk egy csoportba a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokságon

HírKlikk 2019. november 30. 19:19 2019. nov. 30. 19:19

A világbajnok francia és a címvédő portugál válogatott is a részben budapesti rendezésű csoportba került szombaton a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság bukaresti sorsolásán, azaz mindkettő a Puskás Arénában játssza két mérkőzését.

Mivel Budapest rendezői párja München, így ebben a négyesben szerepel még Németország, amely mindhárom találkozóját hazai pályán játszhatja.

Amennyiben a magyar válogatott a márciusi pótselejtezőn kijut a kontinensviadalra, akkor ezzel a három csapattal kerül egy kvartettbe. A világbajnokkal és az Európa-bajnokkal ráadásul hazai pályán küzdhetne meg.

A sorsoláson az is kiderült, hogy Rómában olasz-török nyitómeccsel veszi kezdetét június 12-én a rendhagyó Eb, amelyet 12 ország egy-egy városában rendeznek. Budapesten három csoportmeccs mellett, egy nyolcaddöntőt rendeznek.

Forrás: MTI/Hírklikk