Közel négy éve veretlen a Győr a női kézilabda BL-ben

HírKlikk 2022. január 23. 20:45 2022. jan. 23. 20:45

A Győri Audi ETO KC házigazdaként 27-26-ra legyőzte a dán Odense HB csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában, vasárnap.

Az ETO rekordot jelentő, immár 68 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta, csaknem négy éve tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban hatvan győzelem és nyolc döntetlen a mérlege. A statisztikába csak a meccsek rendes játékideje számít bele.

Az ötszörös BL-győztes magyar csapat keretéből ezúttal csak a francia Amandine Leynaud hiányzott.

Veronica Kristiansen vezérletével jól kezdett az ETO (6-3), amely a várakozásoknak megfelelően komoly ellenállásba ütközött. A dánok támadásban és védekezésben is frissebbek, pontosabbak voltak, egy 6-1-es sorozattal fordítottak, mert a hazaiak jó néhány akciót elrontottak, elsősorban a dél-koreai jobbátlövő, Ju Unhi gyengélkedett. Ambros Martín vezetőedző időkéréssel és cserékkel próbálkozott, ám csapata tíz percig nem talált a hálóba.

A folytatásban Silje Solberg bravúros védéseire alapozva, Estelle Nze Minko vezérletével egyenlített a Győr, amely végül egygólos hátrányban mehetett a szünetre (12-13).

A második félidőben is rendkívül taktikusan, kevés hibával kézilabdáztak a vendégek, de mivel Laura Glauser egyre jobban védett, az ETO-nak 7-6 után a 46. percben sikerült visszavennie a vezetést. Mie Höjlundot nem tudták tartani a házigazdák, így az Odense megint ellépett. A győriek az újabb egyenlítésüket követően, többször is az üres kapuba lőhettek volna – mert az ellenfél létszámfölényes akciókkal próbálkozott –, de hibáztak.

Az utolsó perc 26-26-os állásról kezdődött, Linn Blohm húsz másodperccel a vége előtt gólt lőtt, az utolsó dán támadás végén Glauser bravúrral védett, így a hazaiak egy találattal nyertek.

Stine Oftedal és Estelle Nze Minko öt-öt góllal, Solberg és Glauser öt-öt védéssel járult hozzá a sikerhez. Mie Höjlund kilenc találattal zárt.

A két csapat hatodik, egymás elleni BL-meccsén egy döntetlen mellett ötödször nyert az ETO.

A 11 győzelemmel álló győriek két hét múlva az orosz CSZKA Moszkva otthonában folytatják szereplésüket a BL csoportkörében. A hat sikerrel, két döntetlennel és két vereséggel rendelkező Ferencváros jövő szombaton a francia Brest Bretagne vendége lesz.

Forrás: MTI