Magyar edzők harca lesz a kupadöntő

HírKlikk 2020. június 2. 20:40 2020. jún. 2. 20:40

Szerda este összecsap a Magyar Kupa döntőjében a kiváló szezont futó Mezőkövesd Zsóry és a szebb időket is megélt Budapest Honvéd a Puskás Arénában. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Kuttor Attila azt nyilatkozta, hogy a magyar edzők hírnevéért is küzdeni fognak, Pisont István pedig csapatának motiváltságáról beszélt, írja a Nemzeti Sport.

Kuttor Attila, a Mezőkövesd Zsóry vezetőedzője megjegyezte, hogy a régóta sérüléssel küzdő Guzmics Richárdon kívül, a teljes csapat készen áll a szerdai mérkőzésre. Szerinte a csapat nem mondható tapasztalatlanabbnak ellenfelénél, mert náluk is játszanak sokat megélt játékosok, akik tudnak megfelelően reagálni az ilyen fontos helyzetekben is.

„Ott voltam a Puskás Aréna nyitómeccsén, természetesen eljátszottam a gondolattal, hogy egy ilyen találkozón edzőnek lenni felemelő érzés”  – mondta, utalva ezzel saját izgatottságára is.

Utoljára Kondás Elemérnek sikerült magyar edzőként kupát nyernie, ennek is már hét éve, most azonban újra magyar szakember fogja magasba emelni a trófeát. Kuttor Attila erre is reagált.

A magyar edzők renoméját próbáljuk visszaállítani arra a szintre, amelyben az előző évtizedekben volt. Ez jó lépés lehet ezen az úton” – állapította meg a tréner.

A mezőkövesdi középpályás, Berecz Zsombor korábban is játszott már kupadöntőt, egyszer a Vasas és egyszer a Mol Fehérvár színeiben. „Az egyiken játszottam, de vesztettünk, tavaly nem léptem pályára, de nyertünk. Remélem, most játszani fogok, és győzni is” – ő így vélekedik ezekről a mérkőzésekről és a soron következő találkozóról.

Pisont István, a Budapest Honvéd vezetőedzője – hasonlóan Kuttorhoz – a sérülésekről beszélt először. Náluk Tomás Tujvel játéka a legkérdésesebb, akit a Debrecen elleni összecsapáson kellett lecserélni, de többek szenvednek kis sérülésekkel, így például George játéka sem biztos. A trénert arról kérdezték, hogy befolyásolhatja-e a mérkőzés kimenetelét az, hogy ők egy nappal később játszották a mérkőzésüket a bajnokságban.

„Sokat számít, biztosan frissebbek lesznek. Próbálunk kompenzálni, de akár befolyásoló tényező is lehet a döntőben” – reagált rá a szakember.

A vezetőedző ezután a csapat motiváltságáról beszélt.

„Kamber már öt kupadöntőt veszített el, Lanzafame pedig még nem nyert egyet sem, úgyhogy nagyon magas az adrenalin, inkább nyugtatni kell mindenkit, mint felpörgetni. Egységes a csapat, ez a két-három eredmény összehozta a társaságot” – jelentette ki Pisont, utalva ezzel arra, hogy a csapat küzdőszellemével nem lesz gond a mérkőzésen.

A Budapest Honvéd játékosa, Batik Bence már háromszor nyerte meg a Magyar Kupát a Ferencváros színeiben, sőt, még gólt is tudott szerezni 2015-ben.

„Átfut a fejemen, hogy ez lehetne már a negyedik kupagyőzelmem. Huszonhat évesen, ilyen sok kihagyással, ez nagy dolog. Viszont a tavalyi vereség miatt óriási hiányérzetünk van, szeretnénk ezt pótolni” – nyilatkozta a középpályás.

Forrás: Nemzeti Sport