Már kedden bajnok lehet a Fradi

HírKlikk 2020. június 15. 18:14 2020. jún. 15. 18:14

Kedden este címvédőként nyerheti meg fennállásának 31. bajnoki trófeáját a Ferencváros labdarúgócsapata, amely az OTP Bank Liga 30. fordulójában a Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd vendégeként lép pályára az új Hidegkuti Nándor Stadionban.

A két együttesnek ez lesz a 207. NBI-es összecsapása. A zöld-fehérek legutóbb 2019 februárjában győzték le a kispesti csapatot, azóta egyszer Honvéd-siker, két alkalommal pedig 0-0-s döntetlen született. Az örök-mérleg ferencvárosi fölényt mutat: 113 sikerük mellett 59-szer kaptak ki és 34-szer zárult döntetlennel a Honvéd elleni élvonalbeli mérkőzésük eredménye.

Ha a Ferencváros most nyer a piros-fekete gárda ellen, akkor három körrel az idény vége előtt, biztosan bajnok, függetlenül attól, hogy a második helyen levő Fehérvár szerdán legyőzi-e a vendég és a kiesés elkerüléséért küzdő Debrecent.

Az mlsz.hu-n olvasható versenykiírás szerint, pontazonosság esetén, elsőként a több győzelem rangsorol. Ebben a mutatóban legfeljebb holtversenyben végezhet az FTC és a Fehérvár. Ezután a helyezésről a bajnoki meccsek gólkülönbsége dönt, amely alapján, most a Ferencváros áll jobban, de a két csapat gólaránya közötti öt találatos különbség az utolsó négy körben még könnyen változhat.

Ha gólkülönbségben is azonos mutatóval zár a két együttes, akkor a több rúgott gól számít, de ebben sem nagy a különbség. Az FTC 54, a Fehérvár 52 gólt szerzett az eddigi 29 forduló alatt. Mindezek után, az egymás elleni eredmények döntenek a végső helyezésekről. Ebben pedig a Ferencváros áll jobban, de a két csapat gólaránya közötti öt találatos különbség az utolsó négy körben még változhat.

Ha gólkülönbségben is azonos mutatóval zár a két együttes, akkor a több rúgott gól rangsorol, de ebben sem nagy a különbség, az FTC 54, a Fehérvár 52 gólt szerzett az eddigi 29 forduló alatt.

Mindezek után, az egymás elleni eredmények döntenek a végső helyezésekről. Ebben pedig a Ferencváros áll jobban, amely az eddigi két Fehérvár elleni találkozóját megnyerte ebben az idényben.

Az ezüstérmes valószínűleg a székesfehérvári együttes lesz, előnye ugyanis tíz pont a harmadik Mezőkövesddel szemben.

A nemzetközi kupaszereplést érő bronzérmes helyért viszont nagy csata várható az utolsó fordulókban. A kövesdieknek 46 pontjuk van, a Puskás Akadémia 44-el követi őket, de az egyformán 41 pontos Diósgyőrnek és Honvédnak sem lehetetlen még befutni a harmadik helyre.

A Magyar Kupában ezüstérmes, és az újrakezdés óta mélyrepülésben lévő Mezőkövesd ezúttal az új vezetőedzővel erőre kapott és a tabellán egyre feljebb kúszó Újpest vendége lesz, míg a Puskás Akadémia épp a mögötte álló Diósgyőrrel csap össze Miskolcon.

Az NBI-től már biztosan búcsúzott Kaposvár szerda délután a Paks otthonában játszik, és a hazaiaknak nagy szükségük van a három pontra ahhoz, hogy minél távolabb kerüljenek a kiesést jelentő 11. pozíciótól.

 

Forrás: MTI/Hírklikk