Milák Kristófnak nem volt ma ellenfele, könnyedén jutott a döntőbe

HírKlikk 2021. július 27. 06:45 2021. júl. 27. 06:45

Magyar szempontból kedvezően alakultak az úszóprogramok. Hosszú Katinka hetedik helyet megszerezve lett finalista, Kenderesi Tamás pedig ötödikként verekedte át magát a középdöntőn, Milák pedig a legjobb idővel zárta a napot.

A mai tokiói napon három úszónkért szoríthattunk, ugyanis Hosszú Katinka 200 vegyesen mérette meg magát, amíg Kenderesi Tamás és Milák Kristóf 200 pillangón bizonyíthatott.

A világcsúcstartó Hosszú futamában 2:10.22 perccel csak az ötödik helyen csapott célba, de a másik futamból csak ketten előzték meg, így biztosította helyét a fináléban.

A világcsúcstartó és toronymagas esélyes Milák kétséget sem hagyott afelől, hogy ez az ő felségterülete, 1:52.22 perces ideje több mint két és fél másodperccel jobb, mint a második brazil Leonardo de Deusé.

„A rajtkőre állva örültem, hogy itt vagyok, ezért mosolyogtam a start előtt. Pedig ma nem keltem jól, és az utolsó ötven nem is esett jól. Bár eleinte hasonló időt szerettem volna, mint az előfutamban, de végül azért választottam nagyobb tempót, hogy jobban érezzem azt az iramot, amit döntőben szeretnék úszni” – mondta Budapesti Honvéd SE 21 éves versenyzője.

Kenderesi 1:55.17 perccel ötödikként kvalifikálta magát a döntőbe úgy, hogy a táv háromnegyedénél még nyolcadikként fordult, azonban parádés hajrájával másodikként csapott a célba a futamában.

„Időben egy másodperccel jobbat akartam. Tudok is ennél jobbat, ha nem négy órát alszom” – fogalmazott a 24 esztendős pécsi úszó, aki egyetlen századdal volt gyorsabb, mint hétfőn.

„Napközben most biztos alszom két-három órát, hogy utolérjem magamat. A szerdai fináléban is hasonló taktikával fogok úszni, mert ez megy a legjobban. Nagyon szeretnék jobbat úszni az 1:53.42-es egyéni csúcsomnál” – jegyezte meg Kenderesi.

Mind a 200 vegyes, mind a 200 pillangó döntőjét közép-európai idő szerint szerdán rendezik meg.

Eközben a magyar női kézilabda-válogatott második csoportmérkőzésén Brazíliával kellett, hogy megmérkőzzőn. Elek Gábor csapata hamar hátrányba került, a félidőben már hat góllal vezettek a brazilok, amit sikerült is megőrizniük, így végül 33-27-re kaptak ki a mieink.

A női cselgáncsozóknál a 63 kilogrammban szereplő olimpiai újonc, Özbas Szofi a 32 között a vb-harmadik német Martyna Trajdos ellen lépett tatamira. A négy perc „alapidő” akció nélkül telt, majd rögtön az aranypontig tartó ráadás elején, a magyar dzsúdós vazaarit érően vitte földre ellenfelét és ezzel kiharcolta magának a továbbjutást.

Nem alakult ilyen jól azonban az olimpia Ungvári Attilának, aki elvesztette első mérkőzését és kiesett a tokiói olimpia cselgáncstornájáról. A 81 kilós Ungvárinak nem volt szerencséje a sorsolásnál, már a 64 közé jutásért tatamira kellett lépnie. Az egyiptomi Mohamed Abdelaallal csapott össze, aki ötszörös Afrika-bajnoknak mondhatja magát. A két cselgáncsozó nem bírt egymással, így mire elértek a hosszabbításba a bíró már mind a kettőjüket megintette kétszer. Egy perc 20 másodperc telt el, amikor az egyiptomi cselgáncsozó támadása után a bíró harmadszor is intette Ungvárit, aki ezzel elvesztette a találkozót.

 

Forrás: MTI/Hírklikk