Pozitív tesztek miatt, nem kezdődött el az öttusázók edzőtábora

HírKlikk 2020. szeptember 8. 17:50 2020. szept. 8. 17:50

Két pozitív koronavírus-teszt miatt, meghiúsult a Magyar Öttusa Szövetség Tatára tervezett háromhetes edzőtáborozásának első hete.

Martinek János, a férfiak szövetségi kapitánya az MTI-nek kedden elmondta, hogy egy felnőtt és egy ifjúsági versenyző fertőződött meg, ezért a tábor első hetét törölték.

A szakvezető hozzátette: egy másik versenyző is rosszul érezte magát, de az ő tesztje negatív lett, illetve egy másik eredmény szerdán lesz meg.

„A hét második felében, csütörtökön vagy pénteken a szövetség újból letesztelteti azokat, akik a jövő hétre bejelentkeztek a táborozásra, mert csak negatív PCR-teszttel rendelkező sportoló vehet részt a tatai felkészülésben" – mondta.

Az edzőtábort több korosztály női és férfi versenyzőinek szervezték.

Forrás: MTI