Rendőrök razziáztak az FC Barcelona székházában, a volt elnököt elvitték

HírKlikk 2021. március 1. 21:00 2021. márc. 1. 21:00

A katalán rendőrség hétfő reggel szállta meg a klub irodáit, és a rendőrök elvitték a klub több jelenlegi és egykori befolyásos vezetőjét is.

A 444 által idézett Marca reggeli értesülései szerint a „Barcagate”-botrány miatt: kiderült, hogy a klub több vállalattal is kapcsolatban volt, amelyeknek lejárató kampányokat kellett vezetniük olyan személyek ellen, akik szembenálltak Josep Maria Bartomeu volt elnökkel. A három éven át tartó besározási kísérlet célpontja volt többek között Lionel Messi, Pep Guardiola, Xavi és Gerard Pique is.

Bartomeu megítélésének sokat ártott a botrány, de végig tagadta, hogy köze lett volna a lejáratások megrendeléséhez. Az ügyre végül egy szivárogtatónak hála derült fény, így februárban, hogy a I3 Ventures nevű vállalat Twitter- és Facebook-felhasználói fiókokon keresztül próbálta a közvéleményt Bartomeu számára kedvező irányba hangolni.

A Marca délben arról írt, hogy a rendőrök elvitték Josep Maria Bartomeu-t is, aki 2020-ig volt a klub elnöke. Elvitték ezen kívül a klub vezérigazgatóját, Óscar Grau-t, illetve az egyik vezető jogászt, Roman Gómez Pontit is.

Bartomeu tavaly októberben mondott le, ezzel megelőzte a bizalmi szavazást, ami novemberben várt volna rá, miután 20 ezer pártoló tag a távozását követelte. Az FC Barcelona élére új elnököt elvileg a jövő hétvégén terveznek választani.

Forrás: 444.hu