Sipőcz és Szigetvári is továbbjutott a cselgáncs-vb-n

HírKlikk 2021. június 12. 13:45 2021. jún. 12. 13:45

A nehézsúlyú Sipőcz Richárd és Szigetvári Mercédesz is győzelemmel kezdett szombaton a budapesti Papp László Sportarénában zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

Az ötszörös utánpótlás Európa-bajnok Sipőcz a +100 kilogrammban, a 64 között a Pánamerikai Bajnokságon ezüstérmes kanadai Marc Deschenes-szel kezdett, és egy perc elteltével eldobta ellenfelét, aki ekkor még hasra érkezett, így nem került hátrányba. Három perc után viszont már tehetetlen volt, a Széchenyi Egyetem SE versenyzője ugyanis a tatami szélén hanyatt döntötte, majd leszorította őt, amire előbb vazaarit, aztán ippont kapott. A 20 éves magyarra – aki a súlycsoport világranglistáján 37-edikként nem áll kvótás pozícióban – a folytatásban a tavalyi Európa-bajnok orosz Tamerlan Basajev vár.

A +78 kilóban érdekelt Szigetvári mindössze bő fél percet töltött a szőnyegen az első meccsén, ekkor egy csípődobással eldobta a bosnyák Borjana Marjanacot, majd azonnal leszorította a földre zuhant riválist, aki nem tudott kiszabadulni a kemény ölelésből. A 23 éves, junior Eb-aranyérmes Szigetvári – aki 35-dikként szintén nem áll kvótás helyen – a 32 között a brazil Maria Suelen Althemannal csap össze.

A vasárnapig tartó vb-n – amely a kvalifikációs sorozat utolsó és idei legfontosabb állomása – 131 ország mintegy 700 dzsúdósa verseng.

Forrás: MTI