Szijjártó: mindenki az olimpiáért szorít

HírKlikk 2021. március 9. 17:10 2021. márc. 9. 17:10

Az egész világ szorít azért, hogy legyen olimpia, még ha egy esztendő késéssel is – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán megosztott videóban, miután találkozott Japánban Murakava Tamajóval, az olimpiáért felelős miniszterrel.

„Miniszter asszony azt mondta, ők úgy készülnek, hogy lesz olimpia; 136 nap van a reménybeli megnyitó ünnepségig” – fogalmazott a politikus.

Szijjártó Péter fontos kérdésnek nevezte, hogy lehetnek-e nézők az eseményeken, és ha igen, lehetnek-e külföldiek.

Erről még márciusban döntés születhet, míg áprilisban dönthetik el, hogy a sportlétesítményeket milyen kapacitás mellett vehetik igénybe a nézők – jelezte.

Hozzátette, a koronavírus-járvány idején a legfontosabb az emberi életek és az egészség megvédése.

„Ami biztos, hogy az ideérkező sportolóknak nagyon komoly tesztelési kötelezettségeik lesznek.  A jelenlegi elképzelések szerint nem követelik majd meg a beoltottságot a sportolóktól, bár itt már tudtak arról, hogy a mi sportolóink be lesznek oltva” – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.

A videóban elmondta, a sportolóknak szigorú „viselkedési szabályoknak” kell megfelelniük, például korlátozzák majd, hogy milyen útvonalon és hova mehetnek a városban.

Hangsúlyozta, hogy a magyar sportolók részvételéhez szükséges előkészületeket már megtették. A nagykövetség megemelt létszámban fog dolgozni az olimpia idején.

Hat japán város lesz majd a magyar sportolók házigazdája a felkészülés alatt, így ezeken a településeken tizenegy sportág képviselői edzhetnek még az olimpia előtt – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: MTI