Tokió: 29 atléta képviseli a menekültstátusú sportolókat az olimpián

HírKlikk 2021. június 9. 09:09 2021. jún. 9. 09:09

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke megnevezte azt a 29 versenyzőt és 20 csapatvezetőt, akik tagjai lesznek a menekültstátusú sportolók csapatának a tokiói olimpián.

Rióban, 2016-ban még tíz tagú volt ez a csapat, közülük hatan a járvány miatt idén nyárra halasztott játékokon is részt vesznek – írja az Euronews.

A részvevők egy online „összetartáson” találkoztak kedden.

A csapatvezetőjük arról beszélt, hogy „egykori sportolóként képes lesz segíteni az öt kontinensről érkező csapattagoknak. És nem csak a sportszakmai, hanem a konfliktus-zónában megélt tapasztalatai okán is. Atlétáink önmagukat, a NOB-ot, és globálisan a menekült közösséget képviselik a játékokon. Köszönet az ENSZ-nek, amiért lehetővé tette ezen sportolók együttműködését.”

A 12 sportágban érdekelt csoport tagjai 11 országból származnak, tízen afrikai régiókból menekültek el, tíz versenyző pedig Szíriából.

Beválogatásuknál nem csak a teljesítmény, hanem a személyes hátterük, és a régiók egyensúlyának szempontjai is érvényesültek.

Thomas Bach kiemelte, „ez az egész 2015 őszén kezdődött, amikor szembesültünk a menekültválsággal. Láttuk a képeket róluk, és azt gondoltuk, sportolóknak is kell lenniük közöttük. És felelősséggel tartozunk irántuk. Lehetőséget kell adnunk a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő atlétáknak. Sajnos azok az okok továbbra is fennállnak, amik miatt létrehoztuk ezt a csapatot. Azóta csak erőszakosabb lett a világ” – fogalmazott a NOB-elnök.

Az 1500-as futó, a dél-szudáni származású Paulo Amotun már Rióban is ott volt, és a tokiói csapatba szintén bekerült.

Forrás: Euronews