Vakbélgyulladás miatt műtötték Cseh Lászlót

HírKlikk 2021. január 20. 04:15 2021. jan. 20. 04:15

Az úszó már jobban van és egyre jobban várja, hogy újra edzhessen.

Vakbélgyulladás miatt a múlt hétfőn megoperálták – mondta Cseh László az InfoRádiónak. A négyszeres olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok úszó vasárnap lett rosszul, láza és gyomortáji fájdalmai voltak, amelyek nem enyhültek, ezért orvosi tanácsra kórházba ment. Éjszaka műtötték, két nappal később, a múlt szerdán mehetett haza.

A varratokat előreláthatólag csütörtökön fogják eltávolítani, ekkor konzultál majd Cseh László az orvosával arról, hogy milyen edzésmunkát végezhet.

Az úszó azt nyilatkozta, annak örülne, ha jövő héten vízbe mehetne.

„Próbálok arra majd odafigyelni, hogy ne ész nélkül kezdjem el az edzéseket, nehogy valami komolyabb sérülés legyen ennek a hátulütője” – magyarázta Cseh, aki az alapozó edzés első hetén volt túl.

„Remélem, hogy sikerült nagyjából. Kértem szakember segítségét, azóta is folyamatosan járok hozzá. Most a műtét miatt megint egy kicsit át kell alakítani a felkészülést, de remélem, ha fejben erős tudok lenni, sokkal könnyebb lesz minden” – válaszolta arra kérdésre, hogy sikerült-e feldolgoznia az elmúlt év történéseit, beleértve a félbehagyott országos bajnokságot.

Azt is mondta, hogy „megvan még benne a tűz”, az operáció után sem érzi úgy, hogy abba akarja hagyni az úszást.

„Alig várom, hogy újra tudjak edzeni” – tette hozzá.

Forrás: InfoRádió