A kormány aljas ripacskodása
Cérnakesztyűbe bújtatott boxeres mancsát mutogatva terrorizál, még nem üt… Kényszeredetten vigyorogva ismételgeti: semmi közöm hozzá - minden „jogszerű", „törvényes" volt; a „művészet szakemberei" vitáikat intézzék el egymás között…
Saját szavazóit könyörtelenül elaljasítva uszít: bagázsról, libernyák háttérhatalomról, nemzetközi összeesküvésről meg baloldali kampánynyitóról handabandázik kórusban a „kuratórium" és a terrormédia meg a Fidesz második vonala.
Orbán, Palkovics, Gulyás – az egész aljasság fő felelősei – kisujjukat eltartva hallgatnak, vagy közlik: semmi közük hozzá…
Tudják, hogy tudjuk, hogy tudják...
Az utóbbi 30 évben tisztább ellenállást senki sem tanúsított, mint az SZFE hallgatói és oktatói; a mainál aljasabb, gátlástalanabb hatalommal senki sem konfrontálódott, mint ők. A körülmények, a szereplők változtak ugyan, de a panasz a régi: „Hitványabb Nérók seholse éltek." (Ady Endre: Csák Máté földjén)
A kormány – „Színház az egész világ" – ripacskodik, kulisszahasogatón. Senki sem hiszi el képtelenségeiket, de nem is azért mondják: megvan a táboruk, amely csak a beintésre vár, és hörögni kezd.
Azt mondják, a „szakmai vitát" folytassák le a „művészet szakemberei" – ám valójában nincs semmilyen szakmai vita, nem is lehet: szakmai és morális szempontböl annyira egyenlőtlenek a felek.
Az SZFE mellett a legjelentősebb hazai művészek nagy többsége, egyetemisták és mások szolidaritása, valamint óriási külföldi támogatás, szimpátia. A kisebbségi magyarság művészeti intézményei is az SZFE mellé álltak.
A másik oldalon néhány jelentős művész, és sok kisebbrendűségi érzéssel megvert, tehetséges vagy tehetségtelen, többségükben középszerűnek mondható ember.
De nem ez a lényeg.
A lényeg az, hogy nincs közöttük szakmai vita.
Az egyetem elbitorlását, fideszesítését támogatóknak politikai, jobban mondva hatalmi „érveik" vannak. Maguknak szeretnének nagyobb lehetőséget, megbecsülést szerezni, nemtelen eszközökkel: a rabló természetű kormány melletti handabandázással.
Igen: handabandázással. Mert a több kereszténységet, több nemzetit követelése értelmetlen, szakmai szempontból üres frázis. Az, hogy drámákat íratnának Zrínyi Ilonáról, a „családi élet szentségéről", közönséges hülyeség – szégyellheti magát, aki ilyesmit hablatyol, hazudik. De ha komolyan vesszük: van valami akadálya annak, hogy kedvükre való drámákat írjanak, elő is adják őket..? Hiszen a magyar színházak többsége „kellően", fideszesen „nemzeti". Nem kell tehát elrabolni vagy szétverni az SZFE-t, hogy a „családi élet szentségéről" regéljenek. De ennek a hatalomnak minden kell, ami a másé – mások kultúrája is, bár az, ha megszerzik, a kezükben semmivé válik.
Vidnyánszky Attila Rómeó és Júliát rendez. Szerintem az a darab nem igazán „nemzeti", és keveset mond a „családi élet szentségéről"...
Viszont mindent elmond a valóságos helyzetről, ha megnézzük, mennyire lealacsonyodtak a kormány emberei, illetve milyen jelentéktelen senkiket juttatott a Fidesz „pozícióba": Szarka „kancellár", például…
Minden világos, de a kormány végül „győzhet": egyelőre övé a pénz, a paripa, a fegyver. Pontosabban nem övé: a miénk, de ő rendelkezik velük… Ám akár győz, akár meghátrál, temérdek aljasságot követett el csak ebben az ügyben is, s azokért bűnhődnie kell!
Erkölcsi értelemben a Fidesz(-kormány) mindenképp belebukott az SZFE elleni harcába, az egyetem elrablásának, fideszesítésének nemtelen kísérletébe.
Viszont borzasztó károkat okozott eddig is, és csak kevéssé vigasztal, hogy meg fog fizetni érte.
