A kutató is ember – anomáliák a járvány-kommunikációban

A tudomány a megismerés egyetlen hiteles eszköze 

A tudomány az objektív valóság megismerésének egyetlen autentikus és hatékony módszere, hiszen abból indul ki, hogy ismereteket pusztán gondolatok útján nem szerezhetünk, ehhez tapasztalatszerzés és az ezáltal kapott adatok egzakt értékelése szükséges. A tudomány sikere vitathatatlan, hiszen általa hoztuk létre a jelen technológiai civilizációját, s értettük meg a világ működésének számos fontos részletét. A tudomány fejlődésének logikai sajátossága, hogy egy új problémát eleinte kevéssé értünk, s emiatt eltérő nézetek alakulhatnak ki az értelmezést illetően, amelyek az ismeretek bővülésével kikristályosodnak és végül kialakul a szakmai konszenzus. Az ismereteink megbízhatósága azonban tudományterületenként igen változó mértékű.

A bonyolultabb problémák (például az emberi egészség) esetében a fő gond az, hogy a kutatás során kapott adatokat nehéz reprodukálni, ami azt eredményezheti, hogy akár egymásnak ellentmondó tudományos közlemények is megjelenhetnek. Így azok, akiket nem a megismerés, hanem a prekoncepcióik megerősítése motivál, kedvükre tudnak szemezgetni a publikációk között. A tudománytagadók számára is kiváló terepet nyújtanak e területek, hiszen azt állíthatják, hogy a tudomány nem más, mint a kutatók véleménypluralizmusa, sőt, sokak szerint objektív igazság nem is létezik.

A tudománytagadás manapság népszerű formája a szómágia alkalmazása, amit kiválóan jelez például a „tudomány-dogmatizmus” kifejezés vagy a tudomány valláspótléknak való nevezése. Egyes bölcselettudományok felől érkezők a saját területükre jellemző vélemény-túlsúlyt próbálják a természettudományokra adaptálni, amelyeket azonban a tényszerű  gondolkodás ural, ami persze nem jelenti azt, hogy minden kérdésre tudjuk is a választ. Sokaknak nehéz megérteni és elfogadni azt a helyzetet, hogy a tudományos tények ’csupán’ igen nagy valószínűségű állítások.

A tudomány nem azonos az egyes kutatók nézeteivel

A tudomány tehát, területtől függő tempóban, a nem-tudástól az egyre többet való tudás felé halad. A tudomány egyes művelői azonban csak apró láncszemek ebben a ’gépezetben’. Szemben magának a tudománynak az objektivitásra való törekvésével, a kutató esendő, egyénre jellemző képességgel, tudással és ambícióval. A jelen járvány megértése multidiszciplináris megközelítést igényel, hiszen számos tudományterületet foglal magába, amelyek a molekuláris biológia, genetika, sejtbiológia, immunológia, virológia, infektológia, farmakológia, népegészségügy és epidemiológia. Sőt, idesorolhatjuk a szociológiát, a pszichológiát és a közgazdaságtant is. Nem létezik olyan személy, aki minden területhez magas szinten értene. Ráadásul, egy kutató egy adott tudományterület szűk szegmensével foglalkozik, és egyáltalán nem biztos, hogy ismeri annak tágabb összefüggéseit.

A hazai közéletben egyes politológusok, újságírók és történészek sajnálatosan odáig sarkítják e tényt, hogy emiatt a ’tudós’ véleménye semmit nem ér. Szögezzük le, hogy egy kutató a rokon tudományterületekhez is sokkal jobban ért, mint ez a humán végzettségű társaság, akiknek eszük ágában sincs saját magukra is érvényesnek tartani a ’suszter maradjon a kaptafánál’ elvet, s az objektivitás burkába öltöztetett véleményözönnel árasztják el a médiát. Mindenesetre, tény, hogy a szakma is követ el hibákat a megnyilvánulásai során, sajnos olyan mértékben, hogy a helyzet kezd kritikussá válni. A botlásaink több forrásból származnak: sokszor nem vagyunk tisztában a rokon területek ismereteivel, nem követjük napi rendszerességgel a híreket, belemegyünk olyan jóslatokba, amelyekhez ma még nem állnak rendelkezésre kellő mélységű ismeretek, illetve, hogy különféle elfogultságaink vagy érdekeink korlátozzák gondolataink szabadságát. Nézzük ezeket sorba szedve. 

Rokon területek

Egy molekuláris virológus a genetika mellett rendszerint ért a sejtbiológiához és az immunológiához is, hiszen a vírusok sejtparaziták és az immunrendszerünk részben az ellenük való védekezés miatt alakult ki. A többi tudományterületet azonban el kell sajátítania legalább olyan mértékben, hogy értelmezni tudja a témáról megjelent szakcikkeket. Ehhez – jó esetben – megfelelő alapot kapott az egyetemi képzése során, amit önszorgalomból fejlesztett tovább, legalább a pandémia apropóján. Az optimális helyzet az lenne, ha mindenki kizárólag a saját szűkebb területével kapcsolatos kérdésekben fejtené ki a nézeteit nyilvánosan, de sajnos nem minden terület szakértőjét ismeri a sajtó, és nem is mindenki hajlandó mikrofon elé állni. Ráadásul, egy interjú során a járvány számos aspektusa előkerül, és nehéz lepasszolni a kérdések zömét, mondván, hogy ehhez más jobban ért, mivel mások nem elérhetők, vagy az adáskezdés közelsége miatt nincs idő az elérésükre. Tegyük hozzá, hogy a felmerülő kérdések egy jelentős részére magától értetődő, vagy logikailag könnyen kisakkozható válasz adható, de a média egy szakember szájából szeretné hallani a nyilvánvalót.

Napi hírek

Ez a járvány az első olyan, egész emberiséget érintő esemény, amelynek során a tudomány a nagy nyilvánosság szeme előtt végzi a tevékenységét. Ráadásul, a tudományos közösség egy jelentős része a koronavírussal kezdett el foglalkozni. Óriási ütemű tehát az ismeretek és a hírek bővülése, a tegnap tudása mára elavulttá válik. Hiába kiváló tudója valaki a szakterületének, az aktualitásokról való lemaradás hatalmas ismeretdeficitet hoz létre, ami egy interjúban szarvashibákat eredményezhet. Ez kifejezetten így van, ha valaki tavaszi adatokkal jön a második hullám idején. Egy nyugdíjas szakmabeli óriási előnyben van egy aktív kutatóval és orvossal szemben a tájékozódásra rendelkezésre álló idő tekintetében. Tegyünk azonban éles különbséget, a szakterület alapjainak és a friss híreknek a nem-tudása között. Ez utóbbi sem kívánatos, de az előbbi megengedhetetlen egy nyilvánosságot vállaló szakember esetében. Azt is megemlítem, hogy maguk a tudományos kutatás, illetve a vakcina- és gyógyszer fejlesztés/tesztelés területéről érkező hírek is gyakran ellentmondásosak, ami tovább fokozza az információzavart. 

Megalapozatlan jóslatok

Mindenki izgul, mit hoz a jövő a járvány árnyékában. Tisztában van ezzel a média és próbál prognózisokat kicsikarni a szakma képviselőiből. Sokan bele is mennek ebbe a játékba. Mivel nem tudunk biztosat a pandémia fontosabb történéseit illetően, ezért a nem megfelelően árnyalt vélemények esetén a nagyérdemű közönség azzal szembesül, hogy más szakmabeliek teljesen eltérően látják a dolgokat. A hitelvesztés egyik fő forrása ez.  

Elfogultságaink béklyójában

A kutatók és az orvosok is emberek, akik nem veszik észre, hogy gondolkodásukat a tényszerűségre való törekvés mellett, egyéntől függő mértékben, lélektani tényezők is alakítják. Bizonyos problémák, noha számszerűsíthetők, mégis a szubjektivitás mezejére terelhetők. Ilyen például a vírus veszélyessége, a vakcinák biztonságossága, a járvány progressziója, az emberi szervezet reakciója a vírusra és a vakcinára, a fertőzés oltottak általi átadhatósága, a nyájimmunitás témaköre, a mutációk hatása, a különféle szervek (kormány, EU, WHO) intézkedéseinek értelme és hatásossága, stb. Nézzük a véleménytorzulásokat típusaik szerint! Elsősorban a nagy nyilvánosság előtt gyakran szereplő kutatókról és orvosokról lesz szó, de a közösségi médiában véleményt alkotó szakmabeliek is magukra ismerhetnek. 

Sokan ellenzéki szimpatizánsként, a kormány összes intézkedését csípőből kritizálják, minden mögött kizárólag a lenyúlást és a szakmai dilettantizmust sejtik. Hasonlóan, a másik oldal jellemzője az intézkedések kritikátlan támogatása, és az „ellenfelek” érveinek teljes negligálása. Sajnos, ott tartunk, hogy szakmai kérdéseket sem lehet politikai él nélkül megtárgyalni, a csoportidentitás mára a személyiségünk alapvető részévé vált. 

Alaptermészetünk is rányomja bélyegét az attitűdjeinkre. Vannak, akik nyughatatlanul mindenben hibát keresnek és a kritikákat túlzásba viszik. A siker és a népszerűség jó dolog, de van, akiben ennek hajhászása túlcsordul és rivaldafény-függővé válik. Ilyenkor a szereplés öncélúvá válhat, nem az számít, mit mondunk, hanem csak, hogy mi mondjuk meg a tutit. Ha csökken a médiaérdeklődés, de tényezők szeretnénk maradni, mondunk egy nagyot, és élvezzük, hogyan sokszorozza mémként a sajtó és a közösségi média a gyakran téves és ártalmas gondolatokat. A csacsogó típusú szakmabeli egyik nap ezt állítja, a másik nap ennek éppen az ellenkezőjét. Ez nem is lenne gond, ha megindokolná, milyen új tények, vagy mérlegelési szempontok késztették erre, de ilyesmire rendszerint nem kerül sor, mivel ezek nem léteznek. 

Sokan alkatukból eredően, vagy a lámpaláz miatt meggondolatlan véleményeket formálnak, amit aztán ezerrel osztanak a konteós társaságok közösségi oldalaikon és szembesítik ezekkel a többi szakembert, nem titkolva, hogy ők az ezeket hangoztató ’tisztességes tudósnak/orvosnak’ hisznek. 

Végül vannak, akik anyagi hasznot remélnek a pandémiából, mert étrend-kiegészítő bizniszben érdekeltek, vagy az alternatív orvoslás valamilyen ágát űzik. A pénz szaga csábít a sötét oldalra való átállásra, aminek többen nem tudnak ellenállni és elárulják a szakmát. E fehér köpenyes illetők igen nagy kárt képesek okozni a nézeteikkel – nem csupán a járványt illetően.

Partvonalról kiabálók

Vannak, akik a témával semmilyen aspektusból nem kerültek közvetlen kapcsolatba a szakmai életük során, de bevonzotta őket a reflektorfény a járvány-kommunikáció színpadára és osztják az észt a különböző portálokon. Tapasztalatom szerint, e személyek nem a szakirodalomból, hanem a médiából tájékozódnak, ezért mondanivalójuk sekélyes, és gyakran téves értelmezéssel társul. 

Szenzációhajhász média

Ha az ember fontos kérdésekben nyilatkozik, nagyon meg kell válogatnia a szavait, mert a média már egy hangsúlyeltolással is teljesen más kontextusba képes helyezni a mondanivalót. Ráadásul, az eredeti publikációt szemléző sajtótermékekben az eredeti kijelentés önálló életre kelhet és jelentősen átalakulhat. A médiapiac a klikkelések számát honorálja, ezért a cím és a bevezető szöveg megválasztásának joga még a szakemberek írásaiban is a szerkesztő kezében van. Számos félreértés forrása ez. 

A kutatók hitelessége

A járvány problémáját a tudomány fogja megoldani, előreláthatóan a vakcinák segítségével. Ehhez azonban a társadalom tagjainak aktív részvétele is szükséges, hiszen akkor szabadulhatunk meg a vírustól, ha kialakul a nyájimmunitás. Ezért igen fontos, hogyan viszonyul a társadalom a védőoltásokhoz: inkább a tudománynak, vagy a babonáknak, illetve az alantas szándékú megtévesztésnek hisz. Itt jön a képbe a tudomány képviselőinek hitelessége, ami igen csorbul, ha a médiában megjelenő szakvélemény ’locsogásként’ szűrődik le a laikus közvélemény szemében. 

Közös szakmai álláspont

A tudomány nem egyenlő az egyes képviselőinek nézeteivel. Mi, kutatók is emberek vagyunk, korlátozott tudással, pszichológiánknak kiszolgáltatottan. De mit tegyünk, hogy ne gyújtóst dobjunk a járvány tűzére, hanem inkább oltsuk azt? Úgy vélem, szükség lenne az egyes szakterületek képviselőiből egy informális konzultációs testület felállítására. Tagjai megbeszélik a fontosabb problémákat és nyilatkozatokat adnának ki ezeket illetően. Ez jelentené a szakma álláspontját, ami bizalmat ébreszthetne a laikusokban. E testület kritikus lenne a téves állításokkal kapcsolatban, származzanak azok akár más szakemberek részéről. A kisebb bakikkal szemben lehetne elnézőnek lenni, de alapvető tévedésekkel, vagy egy-egy fontos probléma hamis beállítását illetően azonban nem.

Végszó

Ebben az írásban a tudományos kommunikációban fellépő zavarokra fókuszáltam, de a korrektség jegyében fontos megemlíteni, hogy azért túlnyomórészt helyes és hasznos információkkal látjuk el a laikus közönséget. A személyes érintettségek folytán, igyekeztem bizonyos konkrétumokat mellőzni, de érdemes az inget mindenkinek magára vennie, és akként cselekedni, hogy majd tisztán tudjuk levenni azt. Végül, még ha a tudomány néha téved is, és a képviselői nincsenek mindig képben, érdemes az emberiség egyik legnagyobb vívmányában bízni. A tudománynak ugyanis nincs alternatívája.